USA
Trump részt vesz az abortuszellenes meneten
Amerikai elnök még nem vett részt a Menet az életért abortuszellenes rendezvényen.
2020.01.23 08:32MTIDonald Trump amerikai elnök részt vesz a Menet az életért nevű, pénteki abortuszellenes meneten Washingtonban - jelentette be csütörtökre virradóra a Fehér Ház.
Az elnöki hivatal Twitter-fiókján közzétett közlemény szerint "Donald Trump elnök lesz a történelemben az első elnök, aki részt vesz a Meneten az életért rendezvényen".
Trump a saját Twitter-oldalán is reagált. "Találkozunk pénteken" - írta. "Több százezer életbarát amerikai hallatta a hangját a hónapban. Mi vagyunk az a nemzedék, amelyik barátja az életnek. Köszönet a menetért" - fogalmazott az elnök és egyúttal részvételre is buzdított.
Az abortuszellenes megmozdulás szervezője, Jeanne Mancini közleményben köszönte meg az elnöki részvételt. "Mély megtiszteltetésnek érezzük, hogy fogadhatjuk Trump elnököt a 47-ik Menet az életért rendezvényünkön" - írta. A közleményben hangsúlyozta azt is, hogy eddigi intézkedéseivel a Trump-kormányzat "az élet állandó védelmezőjeként" lépett fel, utalva életbarát bírák jelölésére vagy az abortuszok állami finanszírozásának visszafogására.
A Menet az életért megmozdulást évente rendezik meg, január végén, emlékezve az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság 1973. január 22-én hozott, úgynevezett Roe/Wade döntésére, amely kimondta az abortuszhoz való jogot az Egyesült Államok valamennyi tagállamára érvényesen.
Tavaly több amerikai tagállamban az abortusz szigorítását előíró törvényt szavaztak meg, néhány másikban viszont, ahol liberális többségű a helyi törvényhozás, éppen az eddigi szabályok lazításáról döntöttek.
Három éve, Mike Pence alelnök vett részt a meneten, 2018-ban pedig Donald Trump videoüzenetben köszöntötte a résztvevőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06