Ukrán válság
Idén már 120 ukrán katona esett el a Donyec-medencében
A fegyveres konfliktusban 47 civil is meghalt.
2017.07.03 15:00MTIAz év eleje óta 120 ukrán katona esett el, és 47 polgári személy vesztette életét a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktusban - közölte hétfőn Ivanna Klimpus-Cincadze európai és euroatlanti integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes egy Kijevben megrendezett szemináriumon.
A több mint három éve tartó fegyveres válságban idén a tisztségviselő közlése alapján mintegy 900 ukrán katona sebesült meg, és több mint száz civil szenvedett sérüléseket.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői küldöttsége múlt hét végén kiadott legutóbbi jelentésében az UNIAN ukrán hírügynökség szerint azt írta, hogy az év eleje óta a konfliktusnak 285 polgári áldozata volt, közülük 52-en életüket vesztették.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy az év folyamán Kijev folyamatosan törekedett valódi tűzszünet elérésére a térségben, eddig azonban sikertelenül.
A fegyveres konfliktus békés rendezésére létrehozott háromoldalú - Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló - minszki összekötő csoport a múlt hónapban tartott legutóbbi minszki ülésén jelentette be, hogy a szemben álló felek fegyverszünetet léptetnek életbe június 24-től augusztus 31-ig az aratások idejére.
A múlt hét végén a kijevi hadműveleti parancsnokság jelentése alapján három katona esett el és 12 sebesült meg a harcok övezetében.
Szokásos reggeli jelentésében hétfőn a kijevi parancsnokság arról számolt be, hogy számottevően csökkent a Moszkva által támogatott szakadárok tüzérségi támadásainak száma, az elmúlt napban hússzor lőtték a frontvonal ukrán ellenőrzésű oldalát. Újabb két katona sebesült meg viszont a támadások következtében.
A DAN donyecki szakadár hírügynökség hétfő délelőtt az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaság "parancsnokságától" származó tájékoztatásra hivatkozva azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők az elmúlt 24 órában 26-szor sértették meg a tűzszünetet, és 15 települést lőttek a megye szakadár ellenőrzés alatti részében. Esetleges áldozatokról egyelőre nem kaptak információt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
- 16:18 Másfélmillió szál hamis cigarettát találtak a pénzügyőrök Nyíregyházán
- 15:18 Vádat emeltek egy bérlethamisító páros és társaik ellen
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06