Tragédia
Agyontapostak két embert egy argentin rockkoncerten
Ketten meghaltak és tucatnyian megsebesültek szombat éjjel egy argentínai szabadtéri rockkoncerten, mert a hatalmas tömegben összenyomták egymást az emberek.
2017.03.13 07:37ma.huA népszerű rocksztár, Indio Solari koncertjén történt halálos tülekedéséért az argentin média a rendfenntartás hiányát okolja.
Az Olavarría városában tartott rendezvény elején az énekes néhányszor leállította az előadást, és a színpadról a biztonságiak segítségét kérte a tülekedésben láthatóan eszméletüket vesztő nézők kimentéséhez.
A város polgármestere, Ezequiel Galli utóbb sajtóértekezletén azt mondta, hogy a koncertre mintegy 350 ezer néző érkezett, miközben a szervezők eredetileg alig feleekkora érdeklődésre számítottak. A polgármester hozzátette, hogy az igazságszolgáltatás feladata lesz eldönteni, kit terhel a felelősség a bekövetkezett tragédiáért.
"Ami történt, az a teljes káosz volt. Minden kicsúszott az ellenőrzésünk alól" - mondta.
"Senki sem gondolt arra, hogy ennyien jönnek el" - tette hozzá, s a helyzet érzékeltetésére elmondta, hogy a koncert délutánján a nézők körülbelül százezer gépkocsival érkeztek meg a mintegy 120 ezer lakosú városba, amely Buenos Airestől nagyjából 300 kilométerre délnyugatra fekszik.
Szemtanúk szerint a hatalmas tömeget látva a rendezők a jegyszedést is feladták a koncertnek helyet adó mezőn, és mindenkit beengedtek a kapukon. A tragédiát követően a helyi autóbusz-közlekedés is összeomlott, ami miatt ezrek rekedtek Olavarríában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06