Az első helyen a szlovák megnevezésnek kell állnia
Slota: a tankönyvekben egyaránt lesznek magyar és szlovák földrajzi megnevezések
Magyar és szlovák nyelvű földrajzi megnevezéseket egyaránt tartalmazni fognak a jövőben a szlovákiai magyaroknak szánt tankönyvek - állítja Ján Slota, a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt elnöke.
2008.11.21 12:48MTI"Remélem, hogy nyugalom lesz. Ez egyértelmű meghátrálás, de a politika kompromisszumokra épül" - nyilatkozott a szlovák nemzetiek vezére a SITA hírügynökségnek pénteken Pozsonyban.
Megjegyezte: Robert Fico szlovák kormányfő is már többször kijelentette, hogy a magyar-szlovák vitát kiváltó kérdést olyan kompromisszummal oldják meg, amely megfelel a nemzetközi kisebbségvédelmi normáknak, s elfogadható az Európai Unióban is.
Slota szerint az első helyen a szlovák megnevezésnek kell állnia, s csak azután jöhet a földrajzi név a nemzeti kisebbségek nyelvén is. "Nem tudom, miért kellene a nemzeti kisebbség nyelvének az első helyen lennie, mintha az államalkotó nemzet itt egy másik nemzeti kisebbség lenne.
A szlovák megnevezésnek kell az elsőnek lennie. A nemzeti kisebbségek nyelvén való megnevezésnek a második helyen kellene szerepelnie" - fejtette ki véleményét a magyarokat gyakran bíráló és támadó politikus. A pártelnök nem zárta ki, hogy ez a téma a koalíciós tanács hétfőre tervezett ülésén is napirendre kerül.
Meggyőződése azonban, hogy mind a három koalíciós párt legfelsőbb vezetőinek véleménye ebben a kérdésben egybevág. A szlovák kormány várhatóan szerdán tűzi napirendre az oktatásügyi törvény módosítását. Fico kormányfő korábban azt ígérte: ezzel a módosítással úgy fogják megoldani a földrajzi megnevezések anyanyelvű használatának kérdését a szlovákiai nemzeti kisebbségi tankönyvekben, hogy azzal "mindenki elégedett lesz".
Az oktatásügyi minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) által benyújtott módosítást ne támogassa. Maga a tárca ugyanakkor semmiféle javaslatot nem tett. Állásfoglalásában azt állítja, hogy az MKP javaslata a földrajzi nevek kisebbségi nyelven történő írására sérti az államnyelvről szóló törvényt, illetve a térképészeti törvényt. Az MKP szerint a térképészeti törvénynek nincs semmi köze a tankönyvekhez. A szlovákiai magyar iskolákban használt térképeken a földrajzi megnevezések szlovákul vannak feltüntetve.
Ugyanakkor a magyarok azzal érvelnek, hogy a földrajzi megnevezések anyanyelvű használatára Szlovákia a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájának az elfogadásával is kötelezte magát. Fico a magyar miniszterelnökkel való múlt szombati révkomáromi találkozóján tett ígéretet a tankönyvek problémájának a megoldására. Ígéretét kormánya szerdai révkomáromi kihelyezett ülésén megismételte. Fico azt javasolta, hogy a tankönyvekben a magyar megnevezés szerepeljen az első helyen korrekt nyelvtani formában, s azt kövesse a szlovák megnevezés.
Kapcsolódó írások:
- Pozsonyi Pravda szerint a Fidesz nacionalizmusa Slota pártjáét is felülmúlja
- Kivenné a szlovákiai önkormányzatok kezéből a szoborállítás jogát Ján Slota pártja
- Slota: Felszólítom az EU intézményeit, szegüljenek szembe a magyarországi helyzettel!
- Slota feljelentést tett a dunaszerdahelyi futballbotrány miatt
- Slota szerint Göncz Kinga sértegeti a szlovák nemzetet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


