Előre megtervezett és jól megrendezett provokáció?
Slota feljelentést tett a dunaszerdahelyi futballbotrány miatt
Ján Slota, a pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke kedden garázdaság és hatósági közeg megtámadása miatt feljelentést tett ismeretlen személyek ellen a legfőbb ügyészségen, mert úgy ítéli meg, hogy szombaton, a dunaszerdahelyi DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésen magyar szurkolók "előre megtervezett és jól megrendezett módon" provokálták a szlovák rendőröket.
2008.11.05 11:44MTI, Fotó: MTIDobroslav Trnka legfőbb ügyész jelezte: az ügyészség önszántából nem indít vizsgálatot, mert ennek nem látja okát, de ha hivatala feljelentéseket kap, "azokkal foglalkozni fog". Trnka egyébként úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint a rendőrség dunaszerdahelyi beavatkozása "megfelelő időben történt, adekvát, egyszersmind törvényes volt". "Remélem, az ügyben lépni fognak" - mondta a magyarellenes kijelentéseiről elhíresült Slota, akit a közelmúltban a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nemzetgyalázás gyanúja miatt jelentett fel a legfőbb ügyészségen.
A szlovák rendőrség fellépésével maradéktalanul egyetértő Slota "abszolút nem ért egyet" a magyar kormány azon "nagyon arrogáns" elvárásával, miszerint Pozsony tegye világossá a dunaszerdahelyi történéseket. "Nekünk ez a Szlovák Köztársaság belügyeibe való kemény és illetlen beavatkozásnak tűnik" - idézte szavait a szlovák kereskedelmi hírügynökség, a SITA.
A TASR hírügynökség jelentése szerint Slota arra utaló kijelentéseket is tett, hogy a dunaszerdahelyi mérkőzésen a magyar titkosszolgálatok megfigyelői is jelen voltak. A politikus nem volt hajlandó felfedni, hogy milyen forrásra alapozza állítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


