Erőszak
Egy magyar hajléktalant is megölt az amerikai sorozatgyilkos
Egy 19 éves amerikai fiatal halálra szúrt egy 73 éves magyar férfit, aki hazafelé tartott a bevásárlásból. A támadónak az elmúlt egy hétben ez a negyedik gyilkossága volt.
2016.12.15 18:04ma.huÉppen hazafelé sétált a baltimore-i Pulanski Highway mentén egy 73 éves magyar férfi, amikor feltehetően belekötött a 19 éves férfi. Christopher Strahamot nem érdekelte, hogy az öregember egy nagy szatyrot cipelt, a másik kezével pedig a botjára támaszkodott - írta a bors.hu. Hátulról a földre rántotta a férfit, majd először ököllel ütötte, később előkerült a kése is. Az idős férfi védekezni próbált, rúgkapált, ahogy bírt, de a késsel szemben már nem tudott mit tenni. Strahamnek csupán néhány dollárt sikerült zsákmányolnia. Az áldozat a helyszínen életét vesztette.
Családját nem sikerült értesítenie a helyi rendőrségnek, mivel a férfi a hatóság feltételezése szerint hajléktalanként élt az Egyesült Államokban, így nem tudják, voltak-e az országban hozzátartozói. A nevét eddig nem hozták nyilvánosságra.
Christophert egy térfigyelő kamera rögzítette, és egy ismerőse feldobta a zsaruknak. A fiatalember nem először kerülne börtönbe, hisz a nyáron már tiltott fegyvertartásért, fegyverkereskedésért és bántalmazásért állt bíróság előtt. Akkor megfenyegette az ügy áldozatát, hogy elvágja a torkát, ha ellene vall. Az eljárást idén szeptemberben megszüntették ellene, és szabadon távozhatott a börtönből.
A mostani esetben az ügyész közveszélyesnek nyilvánította Christophert, és mindenképpen rács mögött tartaná a fiatal férfit. A gyanú szerint Straham további három embert gyilkolt meg az amerikai városban az elmúlt egy hétben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:54 Matteo Salvini szerint Ursula von der Leyen az egyik legrosszabb bizottsági elnök volt
- 8:52 Izrael: a rafahi hadművelet nem vezet a palesztin lakosság elpusztításához
- 7:35 Tökmag sorbet lett az év fagylaltja
- 6:19 Hatalmas robbanás a SpaceX texasi létesítményében - videó
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06