Titokban
BBC: szíriai menekültgyerekek dolgoznak Törökországban brit áruházaknak
A szíriai gyerekek az igényes ruházati termékeiről ismert Marks and Spencer áruházhálózat, illetve az Asos online kiskereskedelmi forgalmazó cég számára dolgoztak, mostoha körülmények között, a törökországi minimálbérnél is sokkal kevesebbért.
2016.10.24 14:53MTIA Panorama című tényfeltáró politikai magazinműsor hétfő esti adása szerint - amelyből a BBC előzetesen részleteket ismertetett - a riporterek által török üzemekben talált szíriai gyerekek az igényes ruházati termékeiről ismert Marks and Spencer áruházhálózat, illetve az Asos online kiskereskedelmi forgalmazó cég számára dolgoztak, mostoha körülmények között, a törökországi minimálbérnél is sokkal kevesebbért.
A BBC riporterei a Marks and Spencer legnagyobb törökországi üzemében hét szíriai gyerekkel találkoztak. Egyikük elmondta, hogy rosszul bánnak velük, "ha egy szíriaival bármi történik, kidobják, mint egy rongydarabot".
A műsor készítői szerint a gyárban dolgozó szíriai gyerekek közül a legfiatalabb 15 éves volt, és napi 12 óránál is hosszabb műszakokban vasalt ruhákat, amelyeket azután Nagy-Britanniába szállítottak.
A Panorama stábja az egyik üzemben tíz év körüli török gyerekeket is talált a munkapadok mellett.
A Marks and Spencer szóvivője hétfőn közölte a BBC-vel, hogy a cég "rendkívül súlyosnak" és "elfogadhatatlannak" tartja a műsorban feltártakat. A szóvivő szerint az M&S minden beszállítóját szerződés kötelezi a cég által globálisan előírt normák betartására, amelyek kiterjednek a munkásokkal szembeni bánásmódra is.
A Marks and Spencer illetékese szerint az áruházlánc jogi segítséget ajánl a műsorban azonosított, törvénysértő módon foglalkoztatott szíriai menekülteknek, és minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő még egyszer.
Az Asos szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy jóllehet a műsorban bemutatott törökországi üzemmel nincs közvetlen szerződéses kapcsolata, az ott készült ruházati termékekből azonban valóban vásárolt. A cég anyagi segítségben részesíti az üzemben talált szíriai gyerekeket, hogy visszatérhessenek az iskolába, és a szíriai felnőtt munkásokat is támogatja, amíg nem találnak legális munkalehetőséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06