Illegális bevándorlás
Életveszélyesen megkéseltek egy menekültet Ausztriában
Az elkövetők jelenleg is szökésben vannak.
2016.10.18 15:24MTIKéssel életveszélyesen megsebesítettek egy menekültet az ausztriai Vorarlberg tartományban keddre virradóra, az elkövetők jelenleg is szökésben vannak.
A támadást a Bludenzi járásban, Montafon településen követték el. A két elkövető, egy 23 éves afgán és egy szintén 23 éves pakisztáni férfi Bregenzből Montafonba utazott, hogy találkozzanak egy ismerősükkel. Egy magánlakásban találkoztak, de - egyelőre ismeretlen okból - összeszólalkoztak. A két 23 éves férfi hét késszúrással életveszélyesen megsebesítette a 27 éves afgán férfit.
A szomszédok értesítették a rendőrséget, amely pár perccel később ért a helyszínre. Ekkorra azonban a tettesek már elmenekültek. A hatóságok kutatást indítottak utánuk, de eddig nem jártak sikerrel.
A megszúrt férfit kórházba szállították és megműtötték, állapota stabil.
A rendőrség közlése szerint a két afgán férfi kiegészítő védelmet kapott Ausztriában, viszont a pakisztáni férfi törvénytelenül tartózkodik az országban. A kiegészítő védelem azoknak jár, akik a genfi egyezmény szerint nem tekinthetők menekültnek, azonban mégis veszélyes lehet visszatérniük származási országukba, például a halálbüntetés veszélye vagy más jellegű önkény miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


