Az Iszlám Állam utolsó fellegvára
Több ezren menekültek már el Moszulból
Moszul az IÁ utolsó bástyája Irakban.
2016.10.20 20:49MTIAz Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet iraki fellegvára, Moszul körüli harcok miatt 5640 ember menekült el otthonából az elmúlt három napban - jelentette csütörtökön a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
Az IOM adatai szerint többségük az elmúlt 24 órában indult el. Az Iszlám Állam 2014 júniusában foglalta el az akkor kétmilliós Moszult, Irak második legnagyobb városát. A dzsihadistákat vezető Abu Bakr al-Bagdadi itt kiáltotta ki a kalifátus létrehozását az általuk elfoglalt iraki és szíriai területeken.
Az Iszlám Állam harcosai Moszulban (Reuters)
Moszul az IÁ utolsó bástyája Irakban, felszabadítására több tízezer katona érkezett, akiknek a Washington vezette nemzetközi koalíció nyújt légi támogatást. Az iraki kormányerők mellett kurd, szunnita és síita milíciák vesznek részt a hétfőn kezdődött offenzívában.
A genfi székhelyű Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) korábban arra figyelmeztetett, hogy az iraki helyzet kiéleződése, különösen pedig a Moszul körül zajló harcok akár egy millió irakit is menekülésre kényszeríthetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


