Legelőször a pénzügyi tárca vezetőjét nevezi ki
Obama szupergyors hatalomváltást tervez
Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje szupergyors hatalomváltást tervez; az elsők között fogja megnevezni pénzügyminiszterét - írta a pénteki New York Daily News című lap.
2008.10.31 17:41MTIObama a környezetéből származó értesülések szerint megválasztása esetén néhány napon belül ugyancsak kijelöli majdani fehér házi kabinetfőnökét. "Jelképesen a pénzügyminisztert nevezik meg először, és a többi fontos posztot is bejelentik egy héten belül" - mondta az Obama hivatalba lépését előkészítő csoporthoz közel álló névtelen forrás, aki utalt rá, hogy a gazdasági válság kezelésének sürgőssége miatt fogja Obama legelőször a pénzügyi tárca vezetőjét megnevezni.
Barack Obama azt szeretné, hogy a Bush-kormány mandátumának lejárta, 2009. január 20. után azonnal kész csapattal foglalhassa el helyét a Fehér Házban. A New York-i újság latolgatása szerint az Obama-adminisztráció pénzügyminiszteri posztjára esélyes jelöltek között van Larry Summers, aki a Clinton-kormányban ugyanezt a tisztséget töltötte be, továbbá Timothy Geithner, a New York-i szövetségi tartalékbank elnöke, valamint Paul Volcker volt Fed-elnök.
Obama környezetéből származó információk szerint az illinois-i szenátornak már előrehaladott elképzelései vannak arról, hogy kit kíván külügy-, védelmi, valamint igazságügy-miniszternek. Ismeretes, hogy az Obama-stáb egy sor olyan jelölt háttérvizsgálatát kérte a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI), akik az új adminisztráció fontos pozícióiba lépnének.
Az Obama-csapat készülődéseiről John McCain republikánus elnökjelölt nem kis rosszmájúsággal csak úgy beszél: Obama olyan biztos a győzelmében, hogy már előre méricskéli a Fehér Ház függönyeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


