Amerikai választások
A korai szavazók 59 százaléka Obama-párti
Az Egyesült Államokban a korai szavazók 59 százaléka Obama-párti - közölte csütörtökön a The Washington Post egy friss felmérés alapján.
2008.10.30 16:35MTIA lap szerint rekord számban vesznek részt az amerikaiak az előzetes szavazási folyamatban a november 4-i elnökválasztás előtt abban a 30 szövetségi államban, ahol erre lehetőség van. A korai szavazók nagy tömege egyértelműen a demokrata jelöltnek kedvez - állapította meg a liberális újság.
A The Washington Post/ABC News közös felmérése szerint a korai szavazók 59 százaléka Obamát, 40 százaléka McCaint támogatja. Az előző, 2004. évi elnökválasztáson George Bush elnök a korai szavazók körében 60 százalékos eredményt ért el, 2000-ben pedig az akkor még texasi kormányzó posztot betöltő politikus támogatottsága 62 százalékos volt. Eddig legalább 16 millióan adták le előzetesen voksukat az elnökválasztásra.
Ahogy országszerte, úgy a Maryland állambeli Montgomery megyében is rekord részvételi arányra számítnak a hatóságok: a 2000. évi 80,8, illetve a 2004. évi 80,5 százalék után idén 85 százalékos részvétel várható. A megyében az újonnan regisztrált szavazók csaknem fele 18-29 éves, ez a demokratáknak kedvez, jóllehet Maryland mindig biztos demokrata állam volt.
A csütörtöki The New York Times a választási folyamat sikereként könyvelte el a korai szavazás eredményességét. A lap szerint az egyetlen napon, hagyományosan mindig november első vasárnapját követő kedden történő szavazás a XXI. századra elavult. Sokaknak nagyon nehéz életükbe, napirendjükbe illeszteni a keddi szavazást, a várható hosszú várakozást, ezért sok államban megtalálták a megoldást: napokkal, esetleg már hetekkel korábban lehet voksolni.
Egyedül Floridában több mint egymillióan szavaztak előzetesen, sokan órákig sorba álltak a szavazóközpontok előtt. A lap szerint a korai szavazás rendszere enyhíti az állami elnökválasztási rendszerekre és a szavazókra nehezedő terhet.
2004-ben nem egy helyen 10 órát kellett sorba állniuk a választóknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


