Média
A szenátus elé citálták a román kormányfőt egy médiatröszt tervezett kilakoltatása ügyében
A román szenátus előtt kell szerdán magyarázatot adnia Dacian Ciolosnak az Intact médiatröszt kilátásba helyezett kilakoltatásáról: a miniszterelnök beidézéséről a szenátus nagy szavazattöbbséggel döntött kedden.
2016.02.16 12:59MTIA román adóhatóság hétfőn felszólította a médiatröszthöz tartozó tévétársaságokat, hogy öt napon belül ürítsék ki székházukat, amely a cég alapítója, Dan Voiculescu ellen hozott jogerős ítélet alapján 2014-ben az állam tulajdonába került. Voiculescut 10 éves börtönbüntetésre ítélték korrupcióért, a bíróság által megítélt 60 millió eurós vagyonelkobzásnak azonban mindeddig nem sikerült érvényt szerezni.
A tröszthöz tartozó Antena 3 hírtelevízió beszámolója szerint az ANAF "kommandós stílusú" erődemonstrációt tartott hétfőn a médiaintézménynél, a kiürítésre megszabott ötnapos határidő pedig a csatorna szerint egyenértékű "elhallgattatásukkal", hiszen több tonnányi felszerelést és kábelt nem lehet ennyi időn belül átköltöztetni. Az Antena 3 műsorvezetői szolidaritási akciókra, tiltakozó megmozdulásokra buzdították nézőiket.
Calin Popescu Tariceanu szenátusi elnök a demokrácia "felfüggesztését" és a sajtó megsemmisítését célzó tudatos tervnek nevezte a televíziók működését ellehetetlenítő szűk határidőt. "A miniszterelnöknek számot kell adnia a kormány alárendeltségébe tartozó adóhatóság akciójáról, amit nem lehet egy bizonyos pénzösszegről szóló egyszerű gazdasági ügyként beállítani" - jelentette ki a házelnök. Tariceanu javaslatát a szenátorok 70 szavazattal 2 ellenében és 3 tartózkodás mellett határozatot fogadták el.
A román honatyákhoz hasonlóan Verestóy Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora is azon a véleményen volt, hogy a demokráciát veszélyeztető precedenst teremt az, ha adminisztratív eszközökkel ellehetetlenítik egyes vélemények szabad kifejezésre juttatását a médiában. A csatorna magyarellenes megnyilvánulásaira célozva Verestóy megjegyezte: senki sem vádolhatja részrehajlással, de - mint mondta - "a demokráciában azoknak is lehetővé kell tennünk véleményük kifejtését, akik nem értenek velünk egyet".
A román korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője több ízben nyilvánosan sürgette a bűnözésből származó vagyonok tényleges elkobzását és éles támadást intézett az adóhatóság ellen, amiért az a vagyonelkobzások töredékét tudta csak behajtani. A DNA február elején bejelentette, hogy ismeretlen személy ellen vizsgálatot indított, mivel az adóhatóság nem hajtotta be a korrupciós bűncselekmények nyomán megszületett jogerős bírósági ítéletekben elrendelt vagyonelkobzások jelentős részét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:50 Országos Beatles találkozó kilencedszer
- 21:55 Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel az Országos Grafikus Programozási Verseny
- 20:54 Az agyra ható gyógyszerek tesztelését segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók
- 19:48 Rekordközeli számban kelnek útra az amerikaiak az Emlékezet napjának ünnepi hétvégéjén
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06