Spesiszentgyörgy
Az isteni gondviselésnek adtak hálát a himnuszperben kimondott ítéletért
Sepsiszentgyörgyön több százan vettek részt vasárnap este azon a szabadtéri ökumenikus istentiszteleten, amelyen a magyar himnusz éneklése miatt kirótt bírság eltörléséről szóló törvényszéki ítéletért adtak hálát.
2015.10.05 10:33MTIAz istentiszteleten Szabó Lajos római katolikus kanonok Márton Áron püspököt idézte, aki szerint a magyarság által hordozott keresztek közül azok a legfájdalmasabbak, amelyeket "mások raknak a vállunkra". A kanonok szerint ilyen kereszt a nemzeti szimbólumok használatának a székelyföldi tiltása is. Szabó Lajos úgy vélte, azért kell hálát adni, hogy a himnusz ügyében megmutatkozott az isteni gondviselés.
A hálaadó istentisztelet végén Incze Zsolt református esperes köszönetet mondott azért, hogy a román kormányt képviselő prefektus bírságot rótt ki a magyar himnusz énekléséért. Hozzátette, e büntetés és az ezt hatálytalanító pereskedés tette lehetővé, hogy Sepsiszentgyörgyön együtt imádkozzék hét-nyolcszáz ember, és együtt énekelje minden magyarért a himnuszt.
Marius Popica prefektus 2014 decemberében rótt ki ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot a Magyar Polgári Pártra (MPP), mert az általa szervezett tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés végén az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A bírságolás jegyzőkönyvét a párt keresete nyomán áprilisban érvénytelenítette a bíróság. A formai kifogások mellett a bíróság kijelentette, hogy a kormányhatározat - amely alapján a prefektus a bírságot kirótta - olyan törvény végrehajtási utasításait tartalmazza, amelyben semmilyen megkötés nem szerepel más államok himnuszának az éneklésére vonatkozóan. Az alapfokú ítéletet múlt héten a megyei törvényszék jogerősen is megerősítette.
A pereskedés példátlan összefogást eredményezett az egymással versengő magyar pártok és politikai szervezetek között.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06