Igazuk volt az exit polloknak
A szocialista párt nyert Andalúziában
A szocialista párt (PSOE) nyerte meg az előre hozott választásokat vasárnap Andalúziában, Spanyolország legnépesebb tartományában.
2015.03.23 13:30MTIAz eredmények igazolták az urnazárás utáni exit poll becsléseket, a szocialisták a szavazatok 35,4 százalékát szerezték meg, ezzel 47 képviselőjük lesz az andalúz parlamentben. A konzervatív Néppárt (PP) 26,7 százalékkal a második legnagyobb frakciót alakíthatja meg 33 mandátumával.
Két, az országos politikában új párt is bejutott az andalúz törvényhozásba: a tavaly januárban alakult radikális baloldali Podemosra a szavazók 14,8 százaléka voksolt, ez nekik 15 képviselői helyet jelent. Az eredetileg katalán, magát középpártnak nevező Ciudadanos 9,2 százalékkal, 9 mandátumot nyert el.
A tartományi parlament ötödik pártja az Izquierda Unida (IU) lesz, a baloldali pártnak a voksok 6,8 százaléka 5 mandátumot jelent.
A szocialisták éppen ugyanannyi képviselői helyet szereztek, mint a legutóbbi 2012-es választásokon, a nagy vesztesnek a Néppárt tekinthető, amelynek eddig 50 mandátuma volt. A párt 25 éve nem szerepelt ilyen rosszul ebben a tartományban.
Az Andalúziát 33 éve kormányzó szocialisták ugyan győzelmet arattak, de nem szerezték meg az abszolút többséget, amely a 109 fős parlamentben 55 mandátum, így a kormányzáshoz mindenképpen koalícióra kell lépniük más pártokkal.
A korábbi nyilatkozatokat és az eredményeket figyelembe véve egyelőre úgy tűnik, hogy egyedül a Ciudadanos jöhet szóba mint lehetséges koalíciós partner. A szocialisták korábban kizárták, hogy megállapodjanak a Podemosszal, eddigi koalíciós partnerük az IU pedig most nem nyert elég mandátumot.
A választási részvétel meghaladta a három évvel ezelőttit, a 6,5 millió választásra jogosult 63 százaléka adta le szavazatát.
Az andalúz választást tekintik a választási év nyitányának Spanyolországban, ahol május 24-én egyszerre 13 tartományban lesz helyhatósági választás, év végén pedig a parlamenti választásokat is megrendezik.
Az elemzők szerint az már jól látható, hogy véget ért a szocialisták (PSOE) és a Néppárt (PP) uralta kétpárti politika, nemcsak ebben a tartományban, hanem országos szinten is. Az andalúz választás azt is megmutatta szerintük, hogy miként alakultak át a dél-európai ország politikai erőviszonyai, aminek indokaként elsősorban a nehéz gazdasági helyzetet, a korrupciót és az emberek kiábrándultságát emlegették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06