Merkel, EU
"A legeslegfontosabb az, hogy a fiatalok munkához jussanak"
Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Unió legfontosabb feladata a fiatalkori munkanélküliség visszaszorítása.
2014.12.13 14:55MTIAngela Merkel a német kormány portálján szombaton megjelent szokásos heti videóüzenetében kiemelte, hogy az EU nagy feladatok előtt áll, ezek között pedig "a legeslegfontosabb" az, hogy a fiatalok munkához jussanak.
Döntő jelentőségű a digitális gazdaság fejlődésének elősegítése is, ezért jövőre el kell fogadni az Európai Bizottság (EB) német tagja, a digitális területért felelő Günther Oettinger irányításával készülő távközlési intézkedéscsomagot és az új adatvédelmi irányelvet - tette hozzá a német kancellár.
Angela Merkel jó döntésnek nevezte, hogy a nagy tapasztalatokkal rendelkező Európai Beruházási Bank hangolja össze az EB elnöke, Jean-Claude Juncker által novemberben bemutatott beruházásösztönző programot, és kifejezte reményét, hogy annak révén végrehajtanak olyan infrastrukturális fejlesztéseket - mindenekelőtt a szélessávú internet infrastruktúrájának kiépítését -, amelyek eddig "nem igazán jöttek lendületbe".
A több mint 300 milliárd euró megmozgatását előirányzó program fontos elem, "de nem az egyetlen" - tette hozzá a kancellár, kiemelve, hogy a bürokrácia csökkentésére is törekedni kell uniós és tagállami szinten egyaránt.
Agela Merkel aláhúzta a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) nevű szerződés - az EU és az Egyesült Államok készülő szabadkereskedelmi megállapodása - jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a megkötendő szerződés következményeként nem lépnek érvénybe a jelenlegi uniós szabványoknál - például fogyasztóvédelmi előírásoknál - gyengébb, a polgárokat kevésbé védő szabályok. Hozzátette, hogy erősíteni kell a tárgyalási folyamat átláthatóságát és biztosítani kell, hogy a megállapodás valóban hozzájáruljon a munkahelyteremtéshez és a gazdasági kibontakozáshoz.
Kiemelte, hogy az EU-nak jó és partneri kapcsolat kialakítására kell törekednie Oroszországgal, ezért érdemes lenne tárgyalásokat kezdeni kereskedelmi kérdésekről az "Eurázsiai Unióval", vagyis az Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Örményország részvételével 2015. január 1-jével létrejövő Eurázsiai Gazdasági Szövetséggel.
A tárgyalások révén világossá válna, hogy az Ukrajnával, Grúziával és Moldovával kötött társulási szerződés "nem Oroszország ellen irányul, hanem a gazdasági térségek szorosabb összekapcsolását szolgálja" - mondta Angela Merkel.
Hozzátette: "nagyon fontos", hogy az EU egységesen lép fel az ukrán válság ügyében, és a válság diplomáciai megoldására törekszik a jogsértések világos megnevezése mellett. Most "ismét megpróbálkozunk azzal, hogy mégiscsak megvalósuljanak a minszki megállapodás előírásai" - jegyezte meg, utalva a fegyvernyugvásról és a frontvonal mentén harminc kilométer széles sávban létrehozandó úgynevezett ütközőzónáról szóló szeptemberi megállapodásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06