Ukrán válság
Két nap alatt 110 szakadárral végeztek a donyecki partizánok
A Donyeck közelében, attól nyugatra lévő Sztaromihajlivka településen, egy mezőgazdasági telepen "körülbelül 50" szakadárral végeztek hétfőn. Másnap egy rajtaütésben újabb 10 szeparatistát öltek meg, a Donyecktől északra, Horlivka közelében lévő Petrivka településnél pedig még ötvenet.
2014.12.04 12:01MTIEgy partizáncsapat Donyeck megyében két nap alatt 110 oroszbarát szakadár fegyverest "semmisített meg" az ukrán hadsereggel együttműködve - állította csütörtökön a Kijevben terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai kormányhadművelet parancsnoksága.
Korábban Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokról információkat gyűjtő katonai szakértő is jelezte, hogy a Donyec-medencében partizánegységeket alakítottak helyi lakosok, és szembeszállnak a szeparatistákkal. Ez azonban az első hír, amely konkrét partizánakciókról és eredményekről számol be.
A közlemény szerint a partizánok a Donyeck közelében, attól nyugatra lévő Sztaromihajlivka településen, egy mezőgazdasági telepen "körülbelül 50" szakadárral végeztek hétfőn. Másnap egy rajtaütésben újabb 10 szeparatistát öltek meg, a Donyecktől északra, Horlivka közelében lévő Petrivka településnél pedig még ötvenet.
"Eszerint két nap alatt mintegy 110 szakadártól tisztították meg szűkebb hazájukat" - fogalmazott a kelet-ukrajnai hadműveletet irányító ukrán parancsnokság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


