A család 25. cukrászdája
Szamos-cukrászda nyílt Bécsben
Mathias Szamos Konfiserie néven Szamos-cukrászda nyílt Bécs belvárosában szerdán. A Szamos család 25. cukrászdája a Haderer cukrászdinasztiával együttműködésben jött létre az osztrák főváros harmadik kerületében.
2014.12.03 18:05MTIKelényi Ádám, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatója az MTI-nek elmondta: a budapesti piacot már telítettnek érezték, újabb üzlet nyitása már a meglévőkben okozna bevételcsökkenést, ezért az igen magas vásárlóerővel rendelkező, de logisztikailag könnyen elérhető piacot céloztak meg.
Tapasztalataikra alapozva egy-két év felfutási idővel kalkulálnak, míg az új üzlet eléri a kívánt forgalmát - fogalmazott, és kiemelte, alkalmazkodnak a helyi szokásokhoz, ezért a délutáni kávéforgalomra és a melegreggeli-választékra kiemelt figyelmet fordítanak.
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete stratégiai partnerségben népszerűsíti az újonnan nyílt cukrászdával a magyar kávéházi kultúrát, és Budapestet mint turisztikai célpontot. Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviseletének vezetője elmondta: turisztikai nagykövetként tekintenek az ausztriai magyarokra, akik be tudják mutatni osztrák ismerőseiknek a magyar cukrászkülönlegességeket.
Hangsúlyozta, Ausztria a második legfontosabb küldő piaca Magyarországnak, az elmúlt években az osztrák turisták 120 milliárd forintot költöttek évente Magyarországon, nagy részét turisztikai célra, és a forgalmi adón keresztül átlagosan naponta 80 millió forinttal járulnak hozzá a magyar költségvetéshez.
Elmondta továbbá, hogy a környező országok közül Ausztria az egyetlen ország, ahol nő a magyar nemzetiségű lakosok száma. A bécsi cukrászda két hete próbaüzemben működik, a legkedveltebb sütemény az osztrák fővárosban is az Esterházy-torta, akárcsak Magyarországon. A Mathias Szamos márkanév alatt tevékenykedő új üzlet Zsolnay-készletekkel várja a vendégeket. Az elkövetkezendő napokban számos magyar vonatkozású rendezvény lesz a bécsi Szamos cukrászdában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


