Enyhülnek az oroszok?
Oroszország lehetővé tette az EBESZ-megfigyelők szabad mozgását Grúziában
Oroszország újra lehetővé tette az EBESZ-megfigyelők szabad mozgását a grúziai ütközőövezetekben is - közölte szombaton Avignonban az EU-külügyminiszterek csúcsértekezletén részt vevő Alexander Stubb finn külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke.
2008.09.06 11:35MTIStubb szerint az éjszaka már olyan jelentéseket kapott, hogy az 56 tagországot tömörítő EBESZ katonai megfigyelői immár gyakorlatilag szabadon mozoghatnak a szakadár Dél-Oszétia körül kialakított ütköző zónában is.
Ide csütörtökön juthattak be ismét - akkor csak rövid időre - a megfigyelők, először azóta, hogy Grúzia és Oroszország a múlt hónap elején fegyveres konfliktusba keveredett egymással Dél-Oszétia miatt.
Oroszország alig néhány nappal azt megelőzően tette lehetővé az EBESZ-megfigyelők visszatérését az ütközőövezetbe, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök vezetésével hétfőn Moszkvában, majd pedig Tbilisziben tárgyal az EU küldöttsége.
Az EBESZ-nek jelenleg húsz megfigyelője működik Grúziában, s a szervezet közgyűlése hétfőn és kedden tartandó közgyűlésén várhatóan megnöveli számukat.
Az EBESZ-megfigyelők mellett az Európai Unió gyakorlatilag kész közel kétszáz polgári megfigyelőt küldeni Grúziába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


