Álca
Álruhás fiatalok szítják a feszültséget Kubában
Az Egyesült Államok egészségügyi és civil programok részvevőinek álcázott latin-amerikai fiatalokat küldött Kubába, hogy azok ott megpróbálják elősegíteni a politikai változást.
2014.08.04 19:10MTIA 2009 októberében, mintegy tucatnyi venezuelai, Costa Rica-i és perui fiatal bevonásával elkezdett projektet Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) felügyelte, a Creative Associates International elnevezésű alvállalkozójón keresztül - közölte hétfőn egy, az AP amerikai hírügynökség által elvégzett tényfeltárásra hivatkozva a The Washington Times című napilap.
A beutazók a szigetet turistaként körbeutazva próbáltak meg potenciális politikai aktivistákat felkutatni.
Egy esetben a Kubába küldött fiatalok álcája egy AIDS-megelőzési műhely volt. A művelet azután is folytatódott, hogy az amerikai állampolgárságú Alan Gross 2009 decemberében történt kubai letartóztatása után amerikai hivatalos személyek arra figyelmeztették a kormányzat szerződéses alkalmazottjait, hogy ne utazzanak a szigetországba.
A latin-amerikai fiatalok a Kubában végzett munkájukért 5 dollár 41 centes (mai árfolyamon kb. 1200 forint) órabért kaptak, miközben az Egyesült Államokban a minimális órabér 7 dollár 25 cent (amit a kormányzattal szerződött alkalmazottak esetében Barack Obama elnök 10 dollár 10 centre fog felemelni).
Az AP április elején arról számolt be, hogy a USAID egy "kubai Twittert" üzemeltetett titokban két éven át azzal a céllal, hogy politikai nyugtalanságot keltsen a karibi kommunista szigetországban. A ZunZuneo elnevezésű közösségi oldal mintegy 40 ezer felhasználója elől spanyol és kajmán-szigeteki cégek bevonásával próbálták meg eltitkolni, hogy a projekt mögött valójában az amerikai kormány áll, mint ahogy azt is, hogy annak egyik célja a felhasználók személyes adatainak begyűjtése volt.
A ZunZuneo létrehozásáról Gross kubai letartóztatása után döntöttek Washingtonban és az 2012 szeptemberéig működött. A kommunikációs hálózat felhasználói a terv szerint eredetileg "ártatlan", sporttal vagy zenével kapcsolatos üzeneteket kaptak, és az volt a feladat, hogy a közösségi oldal működtetői politikai tartalmakkal megpróbáljanak "spontán" tüntetéseket szítani. Egy, az AP által idézett dokumentum szerint a cél az volt, hogy "újratárgyalják az állam és a társadalom közötti erőegyensúlyt".
Az ügyben jelenleg vizsgálat folyik, a USAID főellenőrének irányítása alatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06