Döbbenetes
Keresztre feszítéssel végzett ki két férfit egy radikális szervezet Szíriában
Az ultraradikális iszlamista Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) kedden megerősítette, hogy hét embert kivégzett, kettőt közülük keresztre feszítéssel az észak-szíriai Raka városában.
2014.04.30 03:23MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/domdeen
Az ultraradikális iszlamista Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) kedden megerősítette, hogy hét embert kivégzett, kettőt közülük keresztre feszítéssel az észak-szíriai Raka városában. A közlés szerint tíz napja egy motoros csoport pokolgépet hajított egy kereszteződésnél a szervezet fegyvereseire. A robbanásban egy embernek leszakadt a lába, egy gyerek pedig életét veszítette - közölte Twitter-üzenetében az ILIÁ.
A szöveg szerint a szervezet fegyveresei elfogták a támadókat és a sejt többi tagját is. "Ma hét személyen végrehajtottuk Allah ítéletét, kettőt közülük keresztre feszítettünk" - áll az üzenetben. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) egy fotót közölt honlapján, amelyen két keresztre feszített ember látható. Az egyiknek a szemét kendő fedi, feje vérben úszik. Testére egy plakátot erősítettek, amelyre ezt írták: "Ez az ember a muzulmánok ellen harcolt, és robbantást hajtott végre ezen a helyen".
A fotón járókelők is láthatók, akik közömbösen haladnak el a kivégzettek mellett. Az OSDH szerint az ILIÁ nem először hajtott végre keresztre feszítést. Április 16-án azért végeztek ki ilyen módon egy férfit, mert "kirabolt egy muzulmánt". Egy másik férfit is keresztre feszítésre ítéltek, aki még várja a kivégzését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


