Június 3-án dől el, hogy ki nyer
Négy új elnökjelölt Szíriában
Négy új elnökjelöltet - köztük egy nőt - nevezett meg vasárnap a szíriai parlament, akik a június harmadikán esedékes elnökválasztáson versenybe szállnak a szíriaiak szavazataiért.
2014.04.28 02:30MTI
A jelenlegi államfő, Bassár el-Aszad újraválasztásához azonban nem férhet kétség. Az új jelöltekkel így hatra emelkedett az ország legfontosabb hivataláért versengők száma.
Aszad, akinek a családja immár több mint negyven éve kormányozza a közel-keleti államot, hivatalosan egyelőre nem jelentette be indulását. Mohamed al-Lahham, a törvényhozás elnöke élő televíziós közvetítés során hirdette ki, hogy Szavszan Haddad gépészmérnök, Szamir Maála jogászprofesszor, Mohamed Firasz Ráddzsu és Abdel-Szalam Szalamé is elindul az elnöki tisztségért.
Korábban már Hasszán Abdullah Núri üzletember és Máher Haddzsár kommunista parlamenti képviselő bejelentette indulását. A jelöltek jövő csütörtökig nyilatkozhatnak indulási szándékukról.
A szavazást a kormányerők által ellenőrzött területeken rendezik meg, és az ellenzék, valamint a nyugati hatalmak "bohózatnak" tartják a voksolást. A szíriai elnöki hivatal szombaton közölte, hogy "szabad és átlátható" választásokat akarnak.
Mindenesetre a 2012-ben elfogadott új alkotmány értelmében csak olyan jelöltek indulhatnak az elnökválasztáson, akik az elmúlt tíz évet Szíriában töltötték.
Ez gyakorlatilag kizárja az emigráns ellenzékiek elindulását. Szíriában több mint három éve véres polgárháború dúl, amelynek során eddig több mint 150 ezren vesztették életüket, és több mint kilencmillióan kényszerültek arra, hogy elhagyják lakhelyüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06