2006. január 4-e óta fekszik
Romlott a kómában fekvő Ariel Saron állapota
Jelentős mértékben romlott az évek óta kómában fekvő Ariel Saron izraeli volt kormányfő állapota. Alapvető életfunkcióit már nyolc éve orvosi berendezésekkel tartják fenn.
2014.01.02 02:43MTIA kórházi jelentések szerint szinte teljesen leállt a 2006 januárja óta kómában fekvő politikus veséje, és egészségi állapota azt sem teszi lehetővé, hogy esetében dialízist alkalmazzanak.
Saront másfél hónappal ezelőtt megoperálták a táplálását biztosító csőnél történt fertőzés miatt. Alapvető életfunkcióit már nyolc éve orvosi berendezésekkel tartják fenn a Tel-Aviv melletti Tel Hasomér kórházban, amelyet csak egy hétvégére hagyott el 2010-ben, amikor fiai hazavitték egykori otthonába, a Gázai övezethez közeli Szikomor-tanyára.
A most 85 éves Ariel Saront 2006. január 4-én agyvérzés érte, kómába esett, és azóta nem tért magához.
A volt tábornok az ezredfordulóra a nacionalista jobboldal egyik politikai vezére lett, de 2005-ben a Gázai övezetből való egyoldalú kivonulással kiváltotta saját táborának haragját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06