Korrupció
Felfüggesztetettet kapott a volt izraeli kormányfő
Egy év felfüggesztett börtönnel és pénzbírsággal sújtotta a bíróság Olmert volt izraeli kormányfőt.
2012.09.24 15:14MTIEgy év felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték hétfőn Ehud Olmert volt izraeli kormányfőt, akit ez év júliusban egy jeruzsálemi bíróság bűnösnek talált korrupció vádjában - közölte az izraeli sajtó.
A jeruzsálemi körzeti bíróság döntése értelmében Olmert mintegy 18 ezer dollárnak megfelelő pénzbüntetést kapott. A politikusnak ugyanakkor nem kell börtönbe vonulnia, és közösségi munkát sem kell végeznie.
A bíróság szerint Olmert csúszópénzeket fogadott el polgármesterként, majd ipari és kereskedelmi miniszterként még azelőtt, hogy 2006-ban miniszterelnök lett. Az a két vádpont volt a súlyosabb, amelyben felmentették: a Talansky-ügy és a Rishon Tours jeruzsálemi utazási iroda ügye. Az elsőben az volt a vád, hogy jogtalanul fogadott el támogatást egy amerikai zsidó üzletembertől, Morris Talanskytól, a másodikban pedig az, hogy külföldi utazásokra szóló repülőjegyeket többször is megtéríttette a maga és családtagjai számára.
Egy másik eljárásban korábban azzal is vádolták, hogy hozzá közel állókat nevezett ki állami cégekbe, de a bíróság végül ejtette ezt az ügyet. Ezek az esetek is polgármesterségének idejére, 1993 és 2003 közé tehetők. Olmert mindegyik esetben végig tagadta az ellene felhozott vádakat.
A szigorúbb büntetések elkerülésével Olmert indulhat a parlamenti választásokon. Nem láthat el ugyanakkor kormányzati tisztséget, mert egy másik megvesztegetési ügyben még eljárás folyik ellene, amely legalább egy évig tart majd.
A politikus 2006-ban a centrista Kadima párt képviselőjeként lett a zsidó állam miniszterelnöke. Posztjáról 2008-ban kényszerült lemondani, miután vád alá helyezését javasolta a rendőrség a Talansky-üggyel összefüggésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


