Négy női alkalmazott vádolta erőszakkal
Nemi erőszak címén vádat emelnek a volt izraeli államfő ellen
Nemi erőszak és más szexuális vétségek miatt vádat emelnek Mose Kacav volt izraeli államfő ellen - közölte vasárnap az izraeli igazságügyi minisztérium.
2009.03.08 18:58MTIA tárca közleménye szerint Meni Mazuz főállamügyész úgy döntött, hogy nemi erőszak és más szexuális vétségek miatt vádat emel Kacav ellen, aki idegenforgalmi miniszterként és államfőként követte el a terhére rótt bűntényeket. Emellett az ügyészség az igazságszolgáltatás akadályoztatása címén is vádat emel a volt államfő ellen.
A főállamügyész azután döntött a vádemelésről, hogy megbízhatónak találta a felperesek tanúvallomásait, és úgy értékelte, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok elegendőek a vádelemeléshez. Kacav két héttel hétéves mandátuma lejárta előtt, 2007 júniusában kényszerült lemondani, miután négy korábbi női beosztottja beperelte nemi erőszakért, zaklatásért és szeméremsértésért. Tavaly áprilisban Kacav elutasította a neki felajánlott vádalkut, amely keretében az ügyészség ejtette volna a legsúlyosabb vádakat, köztük a nemi erőszak vádját.
Kacav egyik munkatársa közölte vasárnap az izraeli rádióval, hogy a volt elnök örül az ügyészség döntésének, mivel ezzel lehetősége nyílik arra, hogy a bíróság előtt bebizonyítsa ártatlanságát. Elmarasztaló ítélet esetén a 63 éves politikust akár 16 évi szabadságvesztésre is elítélhetik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


