Mol-INA-ügy
Milanovic: nem állunk háborúban a magyarokkal
"Nem háborús helyzetként fogom fel, ami most a Mollal kapcsolatban történik, nem így fogunk kommunikálni, és némileg meg is tudom érteni a magyar kormányt."
2013.10.03 11:20MTI
Horvát napilapok internetes oldalainak beszámolói szerint Milanovic sajnálatának adott hangot a magyar kormány új hozzáállása miatt.
A magyar kabinet szerdán felkérte a Mol menedzsmentjét a magyar olajtársaság portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére, valamint arra utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Mol-t, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására.
A horvát miniszterelnök kiemelte, hogy Magyarország mindig is Horvátország barátja volt, és reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben is így marad. Zoran Milanovic nem kívánta kommentálni a Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója elleni nyomozást, sem az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsot.
A miniszterelnök emellett arra kérte a kormánytagokat, hogy ők se nyilvánítsanak véleményt az ügyben. Kijelentette, hogy a témában csak ő, illetve Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter - aki a Mollal folytatott tárgyalásokon a horvát küldöttséget vezeti - nyilatkozhat.
"Egyelőre mi ezt nem kommentáljuk. Büntetőjogi eljárásról van szó, amely jóval azelőtt kezdődött, hogy ez a kormány felállt volna". Megismételte, hogy a kormánynak semmi köze a Hernádi-ügyben folyó nyomozáshoz. Az államügyészség (DORH) Horvátországban független - jelentette ki.
A horvát kormányfő azt is közölte, hogy folytatják a megkezdett tárgyalásokat a Mollal. A kormányülés egy későbbi pontján, amikor a stratégiai befektetésekről szóló törvény tervezetéről beszéltek, Milanovic még egyszer visszatért Magyarországra: "Ha valaki az utóbbi húsz évben igazán kiemelkedő segítséget nyújtott Horvátországnak, lehetőségeihez mérten, akkor az Magyarország volt.
Talán senki más, csak Magyarország, attól függetlenül, hogy éppen ki volt hatalmon abban az országban." "Szeretném hinni, hogy semmi nem változik ezen a téren. Sajnálom ezt az egészet, de a kormány nem tehet semmit" - tette hozzá Zoran Milanovic horvát kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06