Mol-INA-ügy

Nem érkezett európai elfogatóparancs a magyar rendőrséghez Hernádi ügyében

Az ORFK közlése szerint nem érkezett Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ügyében európai elfogatóparancs hivatalosan a magyar rendőrséghez.

2013.10.01 19:50MTI
Fotó: MTI

A Hina horvát hírügynökség beszámolója szerint a horvát rendőrség igazgatósága kedden bejelentette: európai elfogatóparancsot adtak ki Hernádi Zsolt ellen, aki az Interpol vörös körözési listájára is felkerült.

A horvát rendőrség a hivatalos kérvényt a keddi nap folyamán küldte tovább az Interpolnak, miután hétfőn megkapták az erre vonatkozó kérelmet a zágrábi megyei bíróságtól. Az Interpol nem kívánta kommentálni az MTI megkeresésére azt a horvát sajtóértesülést, miszerint kedden felkerült az Interpol körözési listájára Hernádi Zsolt.

A lyoni székhelyű nemzetközi rendőrségi szervezet honlapján kedden kora este Hernádi nem szerepelt a vörös körözési listán.

Az Interpol illetékese ennek kapcsán az MTI párizsi tudósítójának elmondta: ennek három oka lehet. Az egyik, hogy a horvát kérelem még nem érkezett meg Lyonba, egy másik, hogy a kérelem még elbírálás alatt áll, a harmadik ok pedig az lehet, hogy az elfogatóparancs csak a tagországok rendőrségei számára hozzáférhető.

A vörös körözés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, abból a célból, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte. Hernádit azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek annak érdekében, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA olajipari vállalat irányításában.

A Mol visszautasította a vádakat. A társaság közölte: soha nem vesztegetett meg egyetlen politikust sem, és nem fizetett kenőpénzt azért, hogy megszerezze az INA irányítási jogait. A napokban Valki László nemzetközi jogász az ügy kapcsán elmondta: Horvátországgal nincs uniós szintű bűnügyi jogsegélyegyezménye Magyarországnak.

Igaz ugyan, hogy Horvátország nemrég csatlakozott az EU-hoz, ám 2011-ben megkötött csatlakozási szerződése egyelőre csak függelékében említi azt a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezményt és a kiegészítő jegyzőkönyvét, amelyet 2000-ben, illetve 2001-ben kötöttek az unió tagállamai.

Ezek Horvátországra nézve csak akkor lépnek majd hatályba, ha erről az EU igazságügy-miniszterekből álló tanácsa külön döntést hoz, mégpedig egyhangú szavazással. "Én ilyen döntésről Horvátország kapcsán még nem hallottam, de az előkészítésével kapcsolatos hírek sem jutottak el hozzám" - mondta a szakember, aki hozzáfűzte azt is: Magyarország 2004-es csatlakozásakor sem automatikusan lépett hatályba az uniós jogsegélyegyezmény.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.