Dzsihadistákkal
Szíria - szélsőségesekkel végeztek a mérsékeltebb felkelők
A harcban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű iszlamista felkelőszervezet tucatnyi embere esett el. Életét vesztette az egység parancsnoka is, egy líbiai férfi.
2013.09.23 12:32MTI
Fotó: MTI
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő szélsőséges dzsihadistákkal végeztek vasárnap a mérsékelt szíriai ellenzék harcosai egy összecsapásban Szíria északi részén - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet hétfőn.
A harcban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű iszlamista felkelőszervezet tucatnyi embere esett el. Életét vesztette az egység parancsnoka is, egy líbiai férfi. A másik oldalon, a szíriai kormánnyal szintén szemben álló Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) helyi harcosai közül hatan estek el. Az összecsapás Hazanóban, Aleppó városától nyugatra történt, a török határ közelében.
Az ILIÁ és az ugyancsak iszlamista an-Nuszra Front, továbbá a mérsékeltebb felkelőcsoportok között az utóbbi időben egyre hevesebb harcok dúlnak, főként Szíria északi és keleti részén, amelyet a felkelők uralnak. Az ILIÁ és az an-Nuszra Front ugyan egyaránt radikális iszlamista szervezet, de egymás ellen is harcolnak. Szombaton az előbbiek megtámadták az utóbbiak egy támaszpontját, két harcos vesztette életét - közölte az OSDH.
A felkelők belharca értelemszerűen gyengíti a katonai küzdelmet Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen - jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség, emlékeztetve arra, hogy eddig már több mint százezer halálos áldozata van a szíriai harcoknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


