Forró béke?
Kerry konstruktív szerepvállalásra bíztatta Kínát Szíria ügyében
Az amerikai külügyminiszter arra bíztatta Kínát, hogy vállaljon "pozitív" és "konstruktív" szerepet az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Szíriáról meghozandó határozatról folyó vitában.
2013.09.19 22:31MTI
Fotó: MTI
John Kerry, aki csütörtökön fogadta kínai kollégáját, Vang Jit, a megbeszélés előtt kijelentette: Washington nagyra becsüli azt, hogy Kína támogatja a politikai megoldást, "az egyetlen megoldást, amely végeredményben rendelkezésre áll és lehetséges". Emlékeztetett azonban arra, hogy a két ország között vannak nézetkülönbségek, nem értenek egyet abban, hogy a nemzetközi közösségnek miként kell válaszolnia arra, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvereket vetett be.
Vang közölte, hogy nyitott az olyan, a kétoldalú kapcsolatokban kényes kérdések megvitatására, mint Szíria, az észak-koreai atomprogram, a klímaváltozás és a kibernetikai biztonság. A kínai külügyminiszter üdvözölte a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá vonásáról megkötött amerikai-orosz megállapodást, amelyet jóvá kell hagynia Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek is. Ennek vezetése pénteken ül majd össze, s Vang szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának el kell fogadnia és támogatnia kell annak döntését. Az ENSZ BT-ben vétójoggal rendelkező Kína határozottan ellenezte, hogy az Egyesült Államok csapást mérjen Szíriára a Damaszkusz környékén augusztus 21-én végrehajtott vegyi támadás miatt.
Peking Moszkvával együtt megakadályozta, hogy a világszervezet fellépjen Damaszkusszal szemben. Vang hangot adott meggyőződésének, hogy sikerül megállapodnia Kerryvel az Észak-Korea nukleáris leszereléséről folytatott hathatalmi tárgyalások újraindításában. Washington álláspontja szerint Phenjannak ehhez előbb kötelezettséget kell vállalnia, hogy lemond nukleáris fegyvereiről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


