NATO Békefenntartási Szolgálati Medált kaptak
Képek Koszovóból! Augusztusban befejezi munkáját a magyar kontingens
Csaknem egy évtized után augusztusban befejezi munkáját Koszovóban a Magyar Honvédség Őr- és Biztosító Kontingense. Az alakulat pristinai táborában szerdán levonták a zászlót, a kontingens utolsó váltásának katonái pedig NATO Békefenntartási Szolgálati Medált kaptak az elöljáróiktól.
Befejezi munkáját a magyar honvédségi kontingens 
A honvédség szeptembertől új feladatot lát majd el Koszovóban: Pecbe települ át, ahol úgynevezett manőver zászlóaljat vezet majd. Az ott szolgáló több mint négyszáz magyar katona dolga lesz Koszovó mintegy egyötödének biztonsági ellenőrzése. Járőröznek, felderítést végeznek, ellenőrző-áteresztő pontokat működtetnek majd, és a helyi intézményrendszerben is ellátnak koordinációs feladatokat.
A magyarok mellett olasz és szlovén katonákból áll a többnemzetiségű zászlóalj. Koszovó három részre osztott nyugati területéből Magyarország a középsőt fogja megkapni, amely a montenegrói határtól húzódik Koszovó középső részéig. Ezen a területen van a szerb ortodox egyház négy történelmi jelentőségű kolostora és monostora, ezek őrzését is a magyar katonáknak kell majd ellátniuk.
Tömböl László altábornagy, az összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a magyar katonák pristinai bázisát rövidesen felszámolják. A tervek szerint visszaadják a KFOR parancsnokságnak, és várhatóan egy másik alakulat kapja majd meg a későbbiekben. Tömböl közölte, nem tart attól, hogy bármilyen támadás érné a magyar katonákat amiatt, mert szerb kulturális örökségeket őriznek, hiszen korábban ezt a feladatot az olaszok végezték, és nekik sem volt ilyen problémájuk. A táborban tartott szerdai, úgynevezett medálparádé ünnepségére Tömböl Lászlót elkísérte Palásti Ferenc dandártábornok, a köztársasági elnök szárnysegédje és Szeredi Péter, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke is.
Az ünnepségen részt vett a Xavier de Marnhac altábornagy, a KFOR francia főparancsnoka is. A táborban megemlékeztek a szombaton Afganisztánban elhunyt Nemes Krisztián tűzszerészről: emlékére fekete zászlót is felhúztak a magyar és a NATO lobogó mellé. Szeredi Péter az ünnepségen kiemelte, hogy az elmúlt kilenc évben 18 váltásban mintegy ötezer magyar katona szolgált Koszovóban. Hozzájárultak Koszovó stabilitásának megőrzéséhez és ahhoz, hogy "véget érjen a Balkánon a hosszú XX. század". Mint mondta, csaknem egy évtizedes munkájuk során rendkívül sok tapasztalatra tettek szert.
A kabinetfőnök úgy fogalmazott, hogy a koszovói jelenlétével a "Magyar Honvédség hozzájárul Európa legifjabb államának felemelkedéséhez". Xavier de Marnhac megköszönte és dicsérte a magyar katonák munkáját, kiemelve hogy hozzájárultak a NATO koszovói missziójának sikeréhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


