Jerikóban?
Közel-keleti béketárgyalások - hamarosan jön a következő forduló
Csütörtök hajnalban véget ért Jeruzsálemben a palesztin-izraeli béketárgyalások újabb fordulója. A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat hamarosan folytatják.
2013.08.15 07:25MTI
Fotó: MTI
A jeruzsálemi találkozóról részleteket még nem hoztak nyilvánosságra. Izraeli kormányforrások ugyanakkor annyit közöltek, hogy komoly tárgyalások folytak. A közel-keleti béketárgyalásokat a közelmúltban három évi szünet után újították fel.
Az újabb tárgyalási fordulóra értesülések szerint a ciszjordániai Jerikóban kerül sor. A felek ugyanis arról egyeztek meg, hogy a találkozókat váltakozó helyszínen tartják. A tárgyalások lehetséges helyszínei között említették korábban Rámalláhot is.
A zsidó állam tárgyalódelegációját ezúttal is Cipi Livni igazságügyi miniszter, a palesztinokét Száeb Erekat főtárgyaló vezette. A tárgyalások helyszínét a hivatalos szervek titokban tartották, ám a média értesülése szerint a küldöttségek a történelmi helyszínnek számító Dávid király szállodában találkoztak.
Az amerikai közvetítéssel újrakezdett tárgyalások célja, hogy átfogó békemegállapodáshoz vezessenek a felek között. Megfigyelők úgy vélekedtek, hogy gyors áttöréssel semmiképp nem lehet számolni. Az egyeztetések kezdetét beárnyékolta az újabb izraeli telepbővítések - több ezer új lakás építésének - bejelentése.
Izrael ezzel szinte egy időben gesztust tett viszont azzal, hogy szabadon engedett 26, régóta börtönbe raboskodó palesztint, akiket elsősorban izraeliek elleni támadásokkal vádoltak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


