Bár újabb lakások épülnek...
Közel-keleti béketárgyalások: Kerry szerint Abbász elkötelezett
Az amerikai külügyminiszter megítélése szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök elkötelezett az izraeli-palesztin béketárgyalások folytatása mellett, annak ellenére is, hogy a zsidó állam kedden újabb 942 lakás építését jelentette be.
2013.08.13 22:16MTI
John Kerry (Fotó: MTI)
A latin-amerikai látogatáson tartózkodó John Kerry Brazíliavárosban tartott sajtótájékoztatóján is megismételte, hogy az USA nem tartja törvényesnek a palesztin területeken létrehozott izraeli telepeket.
Leszögezte ugyanakkor, hogy meggyőződése szerint ez nem fogja megakadályozni a béketárgyalások szerdára tervezett folytatását. Kerry bejelentette, hogy még az újabb forduló előtt megbeszélést folytat a Palesztin Hatóság elnökével.
Hozzátette, Abbász "eltökélt abban, hogy részt vesz a béketárgyaláson, mert úgy gondolja, hogy a tárgyalás teszi lehetővé a probléma megoldását". A miniszter elmondta azt is: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már korábban jelezte partnereinek, hogy olyan területeken, amelyeket a béketerv nem érint, a béketárgyalásoktól függetlenül új építkezéseket hagynak még jóvá.
Izraelben kedden jelentették be, hogy a jeruzsálemi önkormányzat 942 új lakás felépítésére adott engedélyt a város keleti részén. A kormány az elmúlt napokban összesen már több mint 3000 lakás létesítését engedélyezte Kelet-Jeruzsálemben és a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin területen. A zsidó telepek bővítését a palesztin fél és a nemzetközi közösség is bírálta, egyes palesztin illetékesek a tárgyalások bojkottjára szólították fel Abbászt.
Kerry kedden kijelentette: ezek a fejlemények is azt mutatják, hogy a határokról és a biztonság témaköréről mielőbb meg kell kezdeni a tárgyalásokat a felek között. E két kérdés rendezése ugyanis elvezet a telepesítés problémájának megoldásához is, hiszen "akkor már tudni fogjuk, mi van Izraelen belül, és mi nincs" - érvelt az amerikai miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


