Amit szabad Jupiternek...
Az EU biztos kiáll a megbuktatott egyiptomi elnök mellett
Catherine Ashton az új egyiptomi vezetőkkel folytatott megbeszélése után újságíróknak nyilatkozva elmondta, szorgalmazza a jelenleg fogságban tartott Murszi szabadon engedését.
2013.07.17 21:50MTI
Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője sajnálatát fejezte ki szerdán amiatt, hogy egyiptomi látogatása során nem találkozhatott a július elején megbuktatott elnökkel, Mohamed Murszival. Catherine Ashton az új egyiptomi vezetőkkel folytatott megbeszélése után újságíróknak nyilatkozva elmondta, szorgalmazza a jelenleg fogságban tartott Murszi szabadon engedését.
A főképviselő hozzátette, az új vezetés biztosította arról, hogy a volt elnök jól van. A főképviselő az Adli Manszúr ideiglenes elnökkel folytatott találkozót "jónak és hasznosnak" ítélte, amelynek során az "átfogó demokratizálódási folyamatokhoz való visszatérést" is sürgette. Kiemelte emellett, hogy a gazdaság mielőbbi fellendítésére is szükség lenne. Egyiptomban a lakosság egynegyede él a szegénységi küszöb alatt. Az EU-biztos találkozott a Muzulmán Testvériség politikai szárnyához tartozó Szabadság és Igazság Pártjának vezetőivel is.
Az iszlamista párt egyik fő képviselője, Amr Darrag szerint az EU-biztos nem ajánlott megoldást az egyiptomi politikai válságra. Catherine Ashton először látogatott el az afrikai országba azóta, hogy Murszi elnököt megbuktatták. Az Adli Manszúr által ezen a héten kinevezett kormány ellen szerdán ezrek tüntettek.
Kapcsolódó írások:
- Az ideiglenes kormány ellen tüntetnek - több ezren
- Az EU felszólítja Egyiptomot
- Törökország nem ismeri el az új egyiptomi kormányt
- Letette az esküt az új egyiptomi kormány
- Spiegel: Egyiptom a kormányozhatatlanság szélére jutott
- Kairóban halálos áldozatokat is követeltek az összecsapások
- Egyiptomi fordulat - Újabb tüntetések várhatók Kairóban
- Dél-Irak, Egyiptom: merényletek sorozata, halottakkal
- Ez történt Egyiptomban-Összefoglaló
- Egyiptomnak újra van külügyminisztere
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06