Egyiptomi fordulat
Egyiptom: választási menetrendet állított fel Manszúr
Egyiptom ideiglenes államfője hétfő késő este kiadott rendeletében menetrendet állított fel az új parlamenti és elnökválasztás megtartására, illetve az alkotmány módosítására.
2013.07.09 07:48MTI
Fotó: MTI
Adli Manszúr ideiglenes államfő "alkotmányos" jelzővel ellátott rendelete szerint Egyiptomban két héten belül két bizottság alakul, amely négy hónapon belül javaslatot tesz az iszlamisták által kidolgozott, tavaly decemberben elfogadott, majd a hadsereg által a múlt héten felfüggesztett alkotmány módosítására. Az alkotmányos változtatásokat a javaslat előterjesztése után, egy hónapon belül népszavazáson hagyják jóvá.
A dokumentum szerint a népszavazás után két héttel kiírják a parlamenti választást, amelyet körülbelül jövő február közepén rendezik meg. Az új parlament megalakulása után kiírják az elnökválasztást.
Mivel Egyiptomnak jelenleg nincs működőképes parlamentje, az államfő törvényhozási jogkörrel ruházta fel magát. Rendelete úgy szól, hogy amíg nem alakul meg az új törvényhozás, az ideiglenes államfő törvényeket alkothat, miután megvitatta őket a majdani kormánnyal, amely megalakítása körül napok óta folynak a tárgyalások a fordulatot támogató erők között, egyelőre eredménytelenül.
Az egyiptomi pártok egyelőre nem alakították ki véleményüket Adli Maszúr rendeletéről.
Kapcsolódó írások:
- Rejtélyes lábujjgyűrűt találtak két egyiptomi csontvázon - képpel!
- Szerdán kezdődik a ramadán Szaúd-Arábiában és Egyiptomban - Ban Ki Mun tűzszünetre szólít
- Újabb tüntetésekre szólít fel a Muzulmán Testvériség Egyiptomban
- Sokkoló képek: könnygáz, éleslőszer, halál, polgárháborús állapotok Egyiptomban
- Polgárháborúra figyelmeztet Egyiptom vezető muzulmán tekintélye
- Ismét felrobbantották a gázvezetéket a Sínai-félszigeten
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


