Sanghaj
Egy embert agyonvert, öt másikat lelőtt egy kínai ámokfutó
A munkahelyén, egy vegyi üzemben anyagi vitába keveredett egy kollégájával, és egy szerszámmal agyonverte őt. Utána a hálóhelyéről elővett egy elrejtett vadászpuskát.
2013.06.23 09:00MTI
Fotó: MTI
Négy kollégájával, egy taxissal és egy katonával végzett egy gyári munkás szombat este Sanghajban. A férfit nem sokkal tette után elfogták a rendőrök - jelentette a Hszinmin című helyi újság honlapján.
A hírportál értesülései szerint a 62 éves, Fan nevű férfi egy külvárosi vegyi gyár munkásaként dolgozott. Munkahelyén szombat délután - feltételezhetően pénzügyi okok miatt - vitába keveredett egy munkatársával, és délután öt óra körül a gyárban egy szerszámmal agyonverte. Ezután Fan illegálisan tartott fegyverét magához véve taxiba szállt, majd 50 kilométert megtéve egy kietlen területen lelőtte a taxist, a gépjárművel pedig visszahajtott munkahelyének közelébe. Ott lelőtt egy őrkatonát, hogy megszerezze gépfegyverét, majd visszatért a gyárba. Ott három másik embert lőtt le, köztük a vegyi gyár vezetőjét is, egy Li nevű férfit. A helyszínre riasztott rendőröknek ezek után, éjfél körül sikerült lefegyverezniük a férfit.
Kapcsolódó írások:
- Tombolt a részeg buszsofőr - az utasok könyörögtek...
- Ámokfutó lövöldözött Nyugat-Texasban
- Így csajozz tavasszal: Barney Stinson szextanácsokat (is) osztogat
- Hat embert megölt egy ámokfutó lövöldöző Belgorodban
- Meghalt a szerbiai ámokfutó
- Ámokfutás Szerbiában - az egész ország gyászol
- Ámokfutás Szerbiában - 13 embert ölt meg egy lövöldöző férfi
- Halálbüntetést fog kérni az ügyészség a coloradói ámokfutóra
- Autós üldözés közben szült meg az utas
- Megölték a rendőrök a New York állambeli ámokfutót
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


