60 éves veterán az elkövető
Ámokfutás Szerbiában - az egész ország gyászol
A középületeken félárbocra eresztették a zászlókat, és lemondták az összes zenei rendezvényt.
2013.04.10 16:02MTIEgész Szerbia gyászba borult szerdán, egy nappal azután, hogy egy háborús veterán 13 emberéletet kioltó ámokfutást rendezett a Belgrádtól délre fekvő Mladenovac közelében. A középületeken félárbocra eresztették a zászlókat, és lemondták az összes zenei rendezvényt.
A Velika Ivanca településen kedd hajnalban történt mészárlásnak a rendőrség adatai szerint 6 nő és 6 férfi, valamint egy kétéves kisgyermek esett áldozatul. A 60 éves elkövető, aki megjárta az 1992-es szlavóniai háborút, a feleségét is meglőtte, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, de állapota szerdára stabilizálódott - derült ki a belgrádi sürgősségi központ szóvivőjének közleményéből.
Az ámokfutó, akit Ljubisa Bogdanovic néven említ a szerbiai média, magával is végezni akart, és még nincs túl az életveszélyen. Valamennyi áldozat a férfi hozzátartozója volt, és mindegyikükre alvás közben támadt rá.
A férfi tettének indítéka továbbra is találgatások tárgya. Ikerlányai - a szerb média jelentése szerint - nem tudnak napirendre térni a történtek felett. "Még a légynek sem tudott volna ártani" - mondták apjukról. A rokonság arról beszélt, hogy a vérengzés előtti estét a család még a megszokott módon, harmóniában töltötte.
A Nase novine című belgrádi napilap ellenben azt írta, hogy az ámokfutó családjában számos pszichés probléma merült fel.
A szomszédok egybehangzó véleménye szerint a férfi segítőkész volt, és a faluban soha nem keveredett összetűzésbe senkivel, ráadásul még alkoholt sem ivott. Lányai ugyanakkor megemlítették: apjukat nagyon megviselte, hogy egy évvel ezelőtt elvesztette az állását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


