Isztambul, Ankara
Törökország: a tüntetők a rendőrfőnökök távozását követelik
A tiltakozók egy csoportja Bülent Arinc török miniszterelnök-helyettessel találkozott Ankarában.
2013.06.05 16:12MTI
Az isztambuli és az ankarai rendőrfőnök elbocsátását kérték a török kormánytól a tüntetők képviselői szerdán a túlkapásokra hivatkozva.
A tiltakozók egy csoportja Bülent Arinc török miniszterelnök-helyettessel találkozott Ankarában.
A kizárólag a civil szféra tagjaiból álló társaság szóvivője, Eyüp Mumcu elmondta, hogy átadták követeléseik listáját Arincnak. Ebben azt kérik a kormánytól, hogy engedjen el minden, a mozgalom kezdete óta őrizetbe vett tüntetőt, vesse el a Taskim tér vitatott átépítési tervét és tartsa tiszteletben a szólásszabadságot. Emellett azt várják a rendőröktől, hogy ne használjanak könnygázt a tiltakozók ellen.
A kormány válaszától függ a mozgalom következő lépése - magyarázta Mumcu, aki egyébként az isztambuli építészeti kamara tagja.
A kormányfő-helyettes kedden bocsánatot kért a megsebesült tüntetőktől, és biztosította őket, hogy Ankara levonta a következtetéseket az eseményekből. Az összecsapások eddig több mint kétezer sebesülttel és két halálos áldozattal jártak.
Eközben hackerek Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök hivatalából származó elektronikus levelezésekhez jutottak hozzá. Egy kormányzati illetékes megerősítette a hírt, és közölte, hogy a feltört e-mail fiókok tulajdonosait leválasztották a hálózatról.
A magukat az Anonymous törökországi tagjainak nevező hackerek a Twitter mikroblogon elárulták, hogy nem tettek közzé telefonszámokat, és csak azokat a fiókokat teszik nyilvánosan elérhetővé, amelyek nem tartalmaznak titkosított információkat.
Kapcsolódó írások:
- "Megtévesztő" Twitter üzenek miatti őrizetbe vételek Törökországban
- Ismét könnygázt és vízágyúkat vetett be a török rendőrség
- Bocsánatot kért a török kormány a megsebesült tüntetőktől
- Az USA is aggódik a török helyzet miatt - képek
- Brutalitás képeken és videón - fokozódó tüntetések Törökországban
- Törökország: éjszaka is folytatódtak a tüntetések
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06