Utcai harcok
Brutalitás képeken és videón - fokozódó tüntetések Törökországban
Ezrek vonultak hétfő este ismét a jelképessé vált isztambuli Taksim térre, hogy kormányellenes tiltakozást tartsanak, immár a negyedik napja.
A brutalitás képei - fokozódó tüntetések Törökországban 
Néhány száz tüntető gyülekezett a miniszterelnök isztambuli irodája előtt is, azonban ezt a tömeget a rendőrség könnygázzal feloszlatta. Az ankarai Kizilay téren is volt egy néhány száz fős tüntetés hétfőn, amelyet a rendőrség szintén szétkergetett. Az első két nap összecsapásai után a rendőrséget szombat este kivonták a Taksim térről és környékéről. A vasárnapi tüntetés már békés volt itt. A hétfő esti tüntetésen a résztvevők török zászlókat lengettek, és sípoltak.
A török államfő fellépését kérte az ellenzék vezére az országban kialakult súlyos belpolitikai feszültség miatt. Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke találkozott Abdullah Gül köztársasági elnökkel, és "az államfő figyelmébe ajánlotta" alkotmányos hatalmi jogköreit, például azt, hogy bármikor összehívhatja a parlamentet, illetve kabinetülést hívhat össze saját elnöklete alatt. Kilicdaroglu szerint a miniszterelnök eddigi nyilatkozatainak köszönhetően harapózott el a feszültség az országban.
A marokkói látogatáson tartózkodó Recep Tayyip Erdogan kormányfő szerint már "lenyugvóban" van a helyzet. Ezt még az előtt nyilatkozta Rabatban, hogy Ankarában az este megkezdődött az újabb tüntetés. Szerinte a választásokon vesztes pártok állnak az események mögött.
Videó az utcai harcokról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


