Tüntetések
Csaknem ezer embert vett őrizetbe a rendőrség Törökországban
Erdogan miniszterelnök szombati nyilatkozatában hibának nevezte, hogy a biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, és elrendelte, hogy a belügyminisztérium vizsgálja ki a történteket.
2013.06.02 08:39MTI
Fotó: MTI
Közel ezer embert vett őrizetbe Törökországban a rendőrség azok közül, akik az utóbbi napokban az ország különböző városaiban a kormány ellen tüntettek - adta hírül vasárnap internetes kiadásában a Hürriyet című török lap.
Az újság megszólaltatta Muammer Güler belügyminisztert, aki elmondta, hogy 939 embert vettek őrizetbe 48 városban az utóbbi napok több mint 90 tüntetésének a résztvevői közül. A lap Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök egyik tanácsadójának Twitter-bejegyzésére hivatkozva arról számolt be, hogy Isztambul polgármestere vasárnap találkozni akar a napok óta tartó tüntetések szervezőinek, valamint az építészeti kamarának a képviselőivel, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.
A megmozdulások azt követően robbantak ki, és terjedtek tovább Törökország-szerte, hogy a rendőrség erőszakosan felszámolt egy tüntetői tábort, amelynek létrehozói így akarták megakadályozni egy beruházás megkezdését az isztambuli Taksim tér melletti Gazi parknál.
A rendőrség szombaton estére elhagyta a Taksim teret, ahol éjszaka ezrek ünnepelték a biztonsági erők visszavonását. A téren tartózkodók - akik között ellenzéki politikusok is megjelentek - a kormány lemondását követelték.
Erdogan miniszterelnök szombati nyilatkozatában hibának nevezte, hogy a biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, és elrendelte, hogy a belügyminisztérium vizsgálja ki a történteket. Megerősítette ugyanakkor, hogy a rendőrség folytatni fogja akcióit. Úgy fogalmazott, hogy a megválasztott kormány nem fog meghajolni egy kisebbség előtt. Abdullah Gül köztársasági elnök nyugalomra és párbeszédre szólította fel a konfliktusban érintett feleket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


