Mindent megtettek értük
Két év után térhetett haza a líbiai fogságból öt szerb férfi
Azt gyanították róluk, hogy Moammer Kadhafi volt líbiai vezető fizetett orvlövészeiként vettek részt a líbiai harcokban.
2013.05.21 17:13MTI
Megérkezett Belgrádba kedden az az öt szerb férfi, akiket még 2011 augusztusában fogtak el a líbiai lázadók.
A férfiak huszonegy hónapig voltak a líbiai lázadók foglyai, mert azt gyanították róluk, hogy Moammer Kadhafi volt líbiai vezető fizetett orvlövészeiként vettek részt a líbiai harcokban.
A szerb férfiak viszont arra hivatkoztak, hogy 2011. augusztus 12-én azért érkeztek Líbiába, hogy egy útépítésen dolgozzanak. Egy héttel később Tripoliban ejtették foglyul őket, majd a líbiai fővárostól mintegy 180 kilométerre található zintani börtönbe kerültek.
A kiszabadult foglyokat a szerb Biztonsági-tájékoztatási Ügynökség (BIA) központjában várta a családjuk. Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter azt mondta: Szerbia az utóbbi közel két évben mindent megtett annak érdekében, hogy a foglyokat kiszabadítsa.
Kapcsolódó írások:
- Feloldották a líbiai minisztériumok blokádját a milicisták
- Kizárják a politikai életből a korábbi líbiai rezsim vezetőit
- Fegyveresek körülvették a líbiai igazságügyi minisztériumot
- Kétszáz fegyveres zárta körül a líbiai külügyminisztériumot
- Líbia maga szeretné elítélni Kadhafi kémfőnökét
- Többszáz bevándorló hajózott az olasz és máltai partokhoz
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


