200 fegyveres vette körül
Feloldották a líbiai minisztériumok blokádját a milicisták
Véget ért Líbiában a külügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium épülete körüli blokád, amelyet két hete létesítettek fegyveres milicisták.
2013.05.12 18:55MTIA nagyjából 200 fegyveres teherautókkal vette körül a két minisztérium épületét. Azt követelték, hogy tisztítsák meg a két tárca apparátusát azoktól, akik együttműködtek a 2011-ben megdöntött Moammer Kadhafi-féle diktatúrával.
Hírek szerint a milicisták körülzárták a belügyminisztériumot és az állami televízió egyik épületét is.
A líbiai parlament a milicisták követelésének eleget téve elfogadott egy törvényt, amelyben eltiltotta kormányzati tisztség viselésétől mindazokat, akik magas beosztásban voltak Kadhafi uralma idején.
Megfigyelők szerint azonban a milicisták valójában Ali Zidan miniszterelnökre akartak nyomást gyakorolni, hogy a kormány ne oszlassa föl egységeiket, amelyeknek komoly szerepük volt a rezsim megdöntésében, de a rendszerváltás óta akadályát jelentik a közbiztonság helyreállításának.
A líbiai igazságügyi miniszter tagadta, hogy a kormány megállapodott volna bármiről a milicistákkal.
Líbiában több mint másfél évvel a diktatúra megdöntése után továbbra is gyenge a központi hatalom. A keleti országrész legnagyobb városában, Bengáziban vasárnap hajnalban kézigránátot dobtak két rendőrállomásra. Senki sem sebesült meg.
A rossz biztonsági helyzet miatt a BP olajtársaság bejelentette, hogy "elővigyázatosságból" kivonja Líbiából a nem helyi állampolgár alkalmazottait. A brit külügyminisztérium pénteken jelentette be, hogy a "közelmúltbeli politikai nyugtalanság" miatt átmenetileg hazahív néhány alkalmazottat a tripoli nagykövetségről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


