Szerbiában
Kalózok raboltak ki egy horvát hajót
Folyami kalózok raboltak ki egy horvát hajót Szerbiában, a Száván.
2013.05.21 13:31MTI
Vasárnap 17 óra körül történt a támadás Obrenovacnál. Két férfi motorcsónakkal megközelítette a Száván lefelé hajózó Segesta tolatóhajót, felmászott rá, késsel és lőfegyverrel fenyegette a legénységet és üzemanyagot követelt.
Az egyik támadó azt kiabálta, hogy ő horvátországi szerb menekült. Személyi sérülés nem történt, a kár pontos mértéke nem ismert, a kalózok gázolajat, kenőanyagot, fogyóeszközt raboltak, tűzoltóhabbal befújták a parancsnoki hidat és a gépházat, majd sietve távoztak.
"Nem szokatlan, hogy ismeretlenek közelítik meg a hajót, általában árut kínálnak eladásra, vagy üzemanyagot akarnak venni" - mondta a lapnak a hajó kapitánya, hozzátéve, hogy hallott már a szomáliai esetekről, de eddig nem gondolta, hogy a Száván is érheti kalóztámadás. Az esetet a hajóskapitány jelentette a szerb rendőrségnek.
A folyami szállítással foglalkozó Dunavski Lloyd Sisak társaság hajóiról korábban is raboltak Szerbiában, de ez volt az első eset, hogy hajózás közben fegyveresek támadtak a cég hajójára. Állítólag ehhez hasonló történetről Szerbiában eddig a helyszínelést végző terroristaellenes és bűnügyi csoport képviselői sem hallottak.
A hajó hétfőn reggel folytatta útját Belgrád irányába. A Segesta nagyobb mennyiségű vasércet szállít a fekete-tengeri Konstancába, ahonnan az árut egy másik hajóra pakolják, ami Kínába viszi - derül ki a Vecernji list cikkéből.
Kapcsolódó írások:
- Jelentősen csökkent a tengeri kalóztámadások száma
- A Microsoftnak csípi a szemét a szoftverkalózkodás
- Közkegyelmet ajánl a fiatal kalózoknak a szomáliai elnök
- A média elleni kalóztámadások láttán Washingtonnak cselekednie kell
- Kalózok elraboltak egy francia tankhajót Elefántcsontpart felségvizein
- Képek - Johnny Depp kalózkodás után maffiára vált
- Ötödször is kalózgúnyát ölt Johnny Depp
- Kiszabadultak a nigériai kalózok által elrabolt olasz tengerészek
- Rekord fogság után szabadultak 22-en a szomáliai kalózok fogságából
- Kalóztámadás a nigériai partoknál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


