Éles felzúdulást váltott ki
Szíriában nyilvánosságra került egy fegyveres kegyetlenkedését bizonyító video
Széles körű felzúdulást váltott ki Szíriában és nemzetközi szinten is egy kedden nyilvánosságra került videofelvétel, amelyen egy ellenzéki fegyveres kimetszi egy elesett kormánykatona belső szerveit.
2013.05.15 07:35MTIA fegyveres, Hálid al-Hamad az amerikai Time magazinnak azt mondta, hogy tettét bosszúnak szánta, miután a katona mobiltelefonján olyan felvételt talált, amelyen az megaláz egy meztelen asszonyt és annak két lányát. "Ezek az emberek ölték meg a gyermekeinket és erőszakolták meg feleségeinket Homszban, Baba Amrnál" - tette hozzá az ellenzéki, aki a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet szerint a Szíriai Szabad Hadsereghez tartozó (ASL) egyik fegyveres csoport parancsnoka.
A Hamad tettéről készült videót a szíriai ellenzék is elítélte. Az ellenzéki koalíció egy nyilatkozatban leszögezte: "borzalmas és embertelen" cselekedetről van szó, amely "ellentétes a szír nép erkölcsi normáival, de az ASL normáival és elveivel is".
A HRW ugyanakkor úgy vélte, az ilyen cselekményeket nem elegendő elítélni, hanem intézkedni kell annak érdekében, hogy hasonlók többé ne fordulhassanak elő. Hozzátette: nem lehet felelőssé tenni azért a rezsim kegyetlenkedéseit sem.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Navi Pillay szintén elítélte a történteket, és emlékeztetett arra, hogy a fegyveres konfliktusnak áldozatul esettek tetemének megcsonkítása háborús bűn.
Az amerikai külügyminisztérium egy szóvivője közölte, hogy Washingtont sokkolták a videofelvételen látottak, és ezt azonnal a szíriai ellenzék tudomására is hozta. Patrick Ventrell hozzátette: az ellenzék biztosította őket arról, hogy "fegyvereseinek nagy többségére nem jellemző ez a hozzáállás", és az érintett felkelőt azonnal kizárták soraikból.
Kapcsolódó írások:
- Szíria: Fülöp-szigeteki kéksisakosokat engedtek szabadon a lázadók
- A szíriai titkosszolgálat áll a reyhanli merénylet hátterében?
- Szíria új, korszerű fegyverekkel látja el a Hezbollahot
- A szíriai hadsereg elfoglalt egy fontos déli várost
- Szíria: amerikai törvénytervezet a felkelők felfegyverzéséről
- Putyin felhívta Netanjahut a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt
- Legalább 15 szíriai katona halt meg az izraeli csapásokban
- Izrael újra a Hezbollahnak szánt rakétaszállítmányra mért csapásokat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06