Módosulhatnak az erőviszonyok
Szíria új, korszerű fegyverekkel látja el a Hezbollahot
Haszan Naszrallah bejelentésével arra célzott, hogy az új fegyverek a Hezbollah javára módosíthatják az erőviszonyokat az Izraellel fennálló konfliktusban.
2013.05.09 20:33MTIA síita vezér kijelentette: "ha a támadásokkal Izrael az ellenállás harci képességének erősödését akarta megakadályozni, akkor Szíria olyan korszerű fegyverekhez fogja juttatni az ellenállást, amelyekhez foghatót (Izrael) még nem látott".Az izraeli légierő a múlt pénteken és vasárnap célzott csapást mért Szíriában lévő célpontokra, amelyek tel-avivi közlés szerint a Hezbollahnak szánt rakétaszállítmányok voltak.
Szíria kész fogadni az ENSZ vizsgálóbizottságát, amely az ország vegyifegyver-készleteit ellenőrizné - jelentette be az arab ország külügyminiszter-helyettese csütörtökön. Fajszál Muktad szerint a világszervezet főtitkára által életre hívott testületnek azt kellene kivizsgálnia, mi történt Han el-Aszalban. Ellenzéki állítások szerint a kormányerők e településen vegyi fegyvert vetettek be, az Aszad-rezsim viszont a felkelőket vádolja ugyanezzel.
Az ENSZ azonban másutt is vizsgálni szeretné a vegyi fegyverek bevetésével kapcsolatos vádak valóságtartalmát. A francia hírügynökségnek nyilatkozva Muktad leszögezte: hazája azonnal és keményen megtorol minden, a területe ellen irányuló újabb izraeli támadást. "Válaszcsapásaink kemények és fájdalmasak lesznek, ezt tudnia kell Izraelnek. Semmi esetre sem fogjuk megengedni, hogy a (múlt heti) támadások megismétlődjenek" - hangoztatta a miniszterhelyettes.
Damaszkusz csütörtökön üdvözölte, hogy a szíriai válsággal kapcsolatban közeledett egymáshoz Oroszország és az Egyesült Államok álláspontja. Moszkva és Washington konferencián tervezi megoldani a problémákat.
Kapcsolódó írások:
- A szíriai hadsereg elfoglalt egy fontos déli várost
- Szíria: amerikai törvénytervezet a felkelők felfegyverzéséről
- Putyin felhívta Netanjahut a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt
- Legalább 15 szíriai katona halt meg az izraeli csapásokban
- ENSZ: a felkelők használhatták a vegyi fegyvert
- Elítélték a szíriai ellenzéki szervezetek a légitámadásokat
- Izrael újra a Hezbollahnak szánt rakétaszállítmányra mért csapásokat
- Nagy erejű robbanások Damaszkuszban
- CNN: izraeli légicsapás szíriai célpontok ellen
- Szíria - a kormányerők és a lázadók is lőnek az újságírókra
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


