Obamára egyre nagyobb nyomás nehezedik
Gates: hiba lenne az amerikai katonai beavatkozás Szíriában
Az Egyesült Államok volt védelmi minisztere szerint hiba lenne egy esetleges amerikai katonai beavatkozás Szíriában.
2013.05.13 00:38MTIMegjósolhatatlan lenne egy ilyen beavatkozás kimenetele - mondta Robert Gates vasárnap a CBS tv-csatornának adott interjúban.
Barack Obama amerikai elnökre egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy az Egyesült Államok szállítson fegyvereket a szíriai lázadóknak. A volt védelmi miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy átláthatóságra van szükség. Arra utalt, hogy megfigyelők szerint igen vegyes a Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szembenálló fegyveres ellenzék összetétele, többek között radikális iszlamisták is vannak a soraikban.
Robert Gates az Irán ellen az atomprogramja miatt bevezetett szankciókról azt mondta: egyelőre nincsenek igazán jó eredmények. Ugyanakkor hozzátette: a büntetőintézkedések annyiban hatásosak, hogy a rezsim lassan módosíthat álláspontján, ha látja, hogy már a túlélése forog kockán.
A volt védelmi miniszter Afganisztánról megjegyezte: katasztrofális hibának tartaná a teljes csapatkivonást, szerinte 2014 után is maradniuk kell amerikai katonáknak a közép-ázsiai országban. Robert Gates a 80-as években az amerikai hírszerzés tisztjeként felügyelte a szovjetek ellen harcoló afgán lázadóknak nyújtott segítséget.
Kapcsolódó írások:
- Szíria: Fülöp-szigeteki kéksisakosokat engedtek szabadon a lázadók
- Szíria új, korszerű fegyverekkel látja el a Hezbollahot
- ENSZ: a felkelők használhatták a vegyi fegyvert
- Elítélték a szíriai ellenzéki szervezetek a légitámadásokat
- Izrael újra a Hezbollahnak szánt rakétaszállítmányra mért csapásokat
- Obama: kizárt, hogy amerikai csapatokat vezényeljenek Szíriába
- Obama: tisztázni kell, ki vetett be vegyi fegyvert Szíriában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


