Sérültek is vannak
6,2-es földrengés rázta meg Irán déli részét
A Richter-skála szerint 6,2-es erősségű földrengés rázta meg Irán déli részét szombat reggel, az első jelentések szerint sérültek is vannak.
2013.05.11 07:32MTI
A helyi médiajelentések szerint Mináb közelében öt faluban keletkeztek komoly anyagi károk, több ház teljesen összedőlt.
Egyelőre 11 sérültről tudnak. A rengés középpontja Minábtól 85 kilométere délkeletre volt, 36,44 kilométeres mélységben - derül ki az amerikai geofizikai központ (USGS) jelentéséből. A központ 35 százalékosnak ítélte annak valószínűségét, hogy a rengésnek halálos áldozatai is vannak. Iránban a múltban számos olyan földrengés következett be, amely sok emberéletet követelt.
Legutóbb idén áprilisban rázta meg egy 7,8-as erősségű rengés az ország délkeleti részét, bár a 40 halálos áldozat többsége a szomszédos Pakisztánban volt. Tíz évvel ezelőtt a déli Bám városában a lakosság csaknem egynegyede, 31 ezer ember esett áldozatul egy nagy erejű földrengésnek.
Kapcsolódó írások:
- Földrengés - újabb adatok a károkról
- Érezhető utórengése volt a Heves megyei földrengésnek
- Földrengés - százezres károkat jelentettek a biztosítók ügyfelei
- OKF: kisebb károkat okozott az éjszakai földrengés
- 4,8-4,9-es erősségű földrengés volt Magyarországon
- Kína robotokat vet be a földrengés utáni mentéshez
- Nő az áldozatok és a sérültek száma a kínai földrengés helyszínén
- Több mint száz áldozata van a szecsuáni földrengésnek
- Földrengés Szecsuánban: sok halott, rengeteg sérült
- Erős földrengés Japántól északkeletre
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


