Lakásonként 100-157 ezer forint
Földrengés - újabb adatok a károkról
A földrengés következtében bejelentett leggyakoribb károk az épületszerkezetekben keletkeztek.
2013.04.24 18:18MTIA biztosítókhoz a kedd hajnali földrengés nyomán eddig bejelentett károk lakásonként 100 ezer és 157 ezer forint között változnak - derül ki a biztosítók adataiból.
A Generali Providenciához szerda délutánig összesen 533 kárbejelentés érkezett, amelyek összértéke - az előzetes kárbecslések alapján - meghaladja a 84 millió forintot. Így egy esetre 157 ezer forint jut. A Heves megyei károk összértéke önmagában 67 millió forint felett van, Pest megyében 7 millió, Budapesten pedig 5,5 milliós kárértéket becsültek a biztosító munkatársai. Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyéből érkezett még összesen 29 bejelentés a Generalihoz.
A Groupama Garancia Biztosítóhoz közel 450 kárbejelentés érkezett eddig, a várható kárérték eléri a 45 millió forintot, így egy átlagos káreset 100 ezer forintos. A legtöbb bejelentés Heves, Átány, Erdőtelek és Tenk településekről érkezett. A földrengés következtében bejelentett leggyakoribb károk az épületszerkezetekben keletkeztek. A biztosítótársaság szakembereinek véleménye szerint a következő napokban további kárbejelentések várhatók még.
Az Aegon Magyarország Biztosítóhoz eddig 545 kárbejelentés érkezett, az ügyfelek által becsült kárösszeg 66 millió forint, így egy átlagos kár 120 ezer forint.
A legtöbb kárt itt is Heves, Átány, Tenk és Erdőtelek településről jelentették eddig. Az első szemlék alapján elsősorban a tetőfedések sérülése, cserepek elmozdulása, vakolat lehullás és repedés, illetve kémények ledőlése a jellemző kár.
A kedden 0.28-kor észlelt, a Richter-skála szerinti 4,8-4,9-es erősségű földrengés epicentruma a Heves megyei Heves város közelében volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


