Több tucat utórengést regisztráltak
Több mint száz áldozata van a szecsuáni földrengésnek
Legkevesebb 124 halottja és több mint 3000 sérültje van a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban szombat reggel bekövetkezett 7-es erősségű földrengésnek
2013.04.20 12:43MTIA súlyos sérültek számát kétszáz körülire teszik. A térségben 140 ezer ember vált hajléktalanná, és vár arra, hogy elköltöztessék. A mentők szerint mind a halálos áldozatok, mind a sérültek számát illetően növekedésre kell számítani.
A földrengés epicentruma a föld felszíne alatt mindössze 13 kilométerrel volt Lusan megyében. Késő délutánig több tucat 3-as erősség feletti utórengést is regisztráltak.
A mentési munkákban 7500 rendőr és katona, valamint tűzoltók és civilek vesznek részt. Orvosok, egészségügyi dolgozók kétezer feletti létszámban látják el a sérülteket. A televízióban sátorkórházak felállítását, esetenként újraélesztési kísérleteket mutattak.
Helyszíni jelentések szerint a legsúlyosabban érintett területen gond a vízellátás, nincs távközlési összeköttetés. Három járásban nincs se víz, se áram, összesen csaknem 280 távközlési bázisállomás vált használhatatlanná. Megkezdték a környező településekhez vezető elzárt utak felszabadítását.
Egy katonákat szállító teherautó a katasztrófa helyszínére igyekezve eddig ismeretlen okból egy folyóba zuhant, többen meghaltak. A mentők helyszínre jutását segítendő, a mikroblogokon az utak szabadon hagyására figyelmeztető üzenetek hívnak fel.
A helyszínre érkezett Li Ko-csiang miniszterelnök és részt vett a katasztrófa-elhárítási központ megbeszélésén. A kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy az első 24 óra rendkívül fontos az emberéletek megmentése szempontjából, ezért azt kérte, hogy a mentők erre a feladatra összpontosítsanak.
A hírek több tucat embernek a romok alól történt kiszabadításáról számolnak be. A filmfelvételeken látható, hogy a régi építésű házak teljesen romba dőltek, az újabbak súlyosan megrongálódtak.
A legsúlyosabban érintett járások Longmen és Csingzsen. A 3000 lelkes Kucseng falu épületeinek 95 százaléka alkalmatlanná vált arra, hogy lakjanak bennük, az öreg házak a földdel váltak egyenlővé.
Az epicentrumtól mindössze 47 kilométerre lévő rezervátumból, ahol óriáspandák élnek, nem jelentettek sem személyi sérüléseket, sem pandákat ért kárt.
A huszadik század kezdete óta összesen 12, a Richter-skála szerinti 5-ös, vagy annál erősebb földmozgás jegyeztek fel a térségben. Köztük a legpusztítóbb a 2008. évi 8-as erősségű vencsuani volt 87 ezer halálos áldozattal.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06