Jogvédők

Oroszországban példátlan támadás folyik a civil társadalom ellen?

Oroszországban módszeresen aláássák és megsértik a véleménynyilvánításhoz, a gyülekezéshez és az egyesüléshez való jogot - fejtették ki a jelentés készítői.

2013.04.24 19:20MTI

Példátlan támadás folyik Oroszországban a civil társadalom ellen nemzetközi emberi jogi szervezetek megítélése szerint.

Az Amnesty International és a Human Rights Watch (HRW) szerdán közzétett jelentésében úgy fogalmazott, hogy az emberi jogok biztosítása terén a posztszovjet korszak legrosszabb időszakát éli át Oroszország 2012 májusa óta.

A két szervezet emlékeztetett, hogy a korábbi időszakhoz képest az elmúlt egy évben sokkal több, emberi jogokat korlátozó törvényt hozott az orosz parlament. Ezek közül az úgynevezett ügynöktörvényt, és a gyülekezési törvény jelentős szigorítását, a hazaárulás fogalmának a külföldi szervezetekben dolgozókra való kiterjesztését emelték ki a nemzetközi jogvédő szervezetek. Kifogásolták a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tömeges ellenőrzését, a politikai aktivisták zaklatását, megfélemlítését és börtönbe zárását.

A Romboló törvénykezés (a HRW dokumentuma) és a Veszélyben a szabadság (Amnesty International) címmel nyilvánosságra hozott 78 oldalas jelentés szerint a Vlagyimir Putyin vezette hatalom "boszorkányüldözésbe" kezdett nem sokkal azután, hogy a politikust tavaly május 7-én ismét beiktatták az államfői tisztségbe.

Oroszországban módszeresen aláássák és megsértik a véleménynyilvánításhoz, a gyülekezéshez és az egyesüléshez való jogot - fejtették ki a jelentés készítői.

"Az új törvények, a kormányzati zaklatás a civil aktivistákat a törvényen kívül helyezi, és ez fájdalmasan hat az orosz társadalomra, és kárt okoz Oroszország nemzetközi helyzetének" - hangoztatta Hugh Williamson, a Human Rights Watch európai és közép-ázsiai programvezetője a moszkvai sajtótájékoztatón szerdán.

Szergej Nyikityin, az Amnesty International oroszországi képviseletének vezetője elmondta, hogy a két nemzetközi szervezet először állt ki együtt a jelentésével, tekintettel az Oroszországban kialakult helyzetre.

John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai programigazgatója szerint Oroszországban külön működik egy, a civil társadalmat enyomó intézményrendszer, amelyet nehéz megállítani.

Moszkvában pénteken kezdődik a Golosz nevű választási jogvédő szervezet elleni közigazgatási eljárás. Az orosz igazságügyi minisztérium szerint a 2011. decemberi parlamenti és 2012. márciusi orosz elnökválasztáson számos visszaélést feltáró szervezet annak ellenére nem vetette magát külföldi ügynökként nyilvántartásba, hogy tevékenysége a tavaly novemberben életbe lépett törvény hatálya alá esik.

Az orosz ügyészség a több száz NGO mellett szerdán a Levada Központ nevű közvélemény-kutató intézetnél is vizsgálatba kezdett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.