4300 ember vesztette életét Szíriában
HRW: a damaszkuszi rezsim légiereje időnként szándékosan lövi a civileket
A damaszkuszi rezsim légiereje válogatás nélkül és időnként szándékosan lövi a civileket, e légicsapásokban tavaly július óta legkevesebb 4300 ember vesztette életét Szíriában.
2013.04.11 10:32MTIA Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet közzétett jelentése szerint a szíriai légierő pékségeket, kenyérért sorban állókat, kórházakat és más civil célpontokat támad az ország északi részén. E régió egy része a Bassár el-Aszad elnök rezsimje ellen lázadók ellenőrzése alá került. A New York-i központú emberjogi szervezet aktivistái 52 helyszínt vizsgáltak meg Észak-Szíriában, és a légierő 59 támadását dokumentálták, amelyekben legalább 152 ember halt meg.
"A kormány által elrendelt légitámadások, amelyek szándékosan és válogatás nélkül ölnek civileket, a jelek szerint a polgári lakosság elleni kiterjedt és rendszeres támadások stratégiájába illeszkednek, és emberiesség elleni bűntetteknek tartjuk azokat" - áll a jelentésben. "Azok, akik szándékosan sértik meg súlyosan a hadijogot, háborús bűncselekményekben vétkesek" - teszik hozzá a dokumentum készítői.
Az ENSZ adatai szerint a több mint két éve folyó szíriai konfliktusnak eddig már 70 ezernél több halálos áldozata volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


