A felkelők és a kormányerők összecsapása
Heves harcok Damaszkusz elővárosaiban
A Damaszkusz két elővárosában négy napja folyó heves harcokban közel hetven ember, köztük sok felkelő vesztette életét.
2013.04.20 18:12MTIA kormányerőkkel vívott összecsapások egyik helyszíne a Damaszkusztól délkeletre fekvő Dzsdeidet al-Fadl, amelyet a hadsereg teljesen az ellenőrzése alá akar vonni. A felkelők nagy veszteségekre panaszkodtak a tüzérség csapásai miatt.
Harc folyik a jobbára keresztény lakosságú, szomszédos Dzsdeidet Artuz szunnita övezetéért is - közölte az ODSH.
A két előváros közelében van Deraja, amelyet a hadsereg tavaly óta próbál visszafoglalni. A felkelők ottani tanácsa szerint reggel újabb támadások érték őket a déli és a nyugati fronton. A kormányerők 30 harckocsit és más katonai járművet vezényeltek a városba, és a tüzérség is lövi a települést.
Homsz tartományban a hadsereg a felkelők erőssége, Kuszeir felé nyomulva elfoglalt egy falut a libanoni határ közelében - közölte az OSDH, amely szerint pénteken országszerte összesen 157-en vesztették életüket a háborúban. Közülük 75-en civilek voltak.
A damaszkuszi sajtó négy falu elfoglalásáról adott hírt a térségből, amelyen át nagyon fontos út vezet Szíria két legnagyobb földközi-tengeri kikötőjébe, Latakiába és Tartúszba, valamint az államfőt is adó alavita kisebbség földjére.
Ellenzéki szervezetek harcokat jelentettek az ország más pontjairól, így északon Aleppóból és Idlíbből, keleten Deir ez-Zórból, délen pedig Deraaból.
A szíriai televízió szombati közlése szerint hazatért Jordániából ötezer menekült a déli Deraa tartományba. Többségük az el-Zatari táborból érkezett, ahol zavargások törtek ki a romló életkörülmények miatt. Pénteken tíz rendőr sebesült meg a táborban, ahol mintegy 150 ezer szíriai lakik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


